NEWS

2017.02.17. 21:49, 🅽iki

Sziasztok!
Ma van pontosan két éve, hogy megjelent az Imagine Dragons második lemeze, a Smoke + Mirrors!

Hihetetlen, hogy már két éve volt, most pedig már hamarosan jön a következő album!
Egy kicsit visszautazunk az időben, és visszaemlékezzünk, milyen is volt a Smoke + Mirrors korszak.

A lemez tehát 2015. február 17-én látott napvilágot, és a megjelenést követően elég vegyes értékelést kapott a kritikusoktól, a Billboard magazin 200-as listáján azonban mégis első helyen debütált az Egyesült Államokban, csakúgy mint az UK Album Chart és Canadian Albums Chart listákon. Azóta arany minősítést ért el az USA-ban, az Egyesült Királyságban, Mexikóban és Brazíliában. Három kislemez jelent meg az albumról, az I Bet My Life, a Shots és a Gold. 2016 novemberéig 1 200 000 példány kelt el a világon.

Képtalálat a következőre: „imagine dragons smoke + Mirrors”

Még korábban, az album megjelenése előtt, Dan Reynolds úgy nyilatkozott a lemezről a Rolling Stone magazinnak, hogy más lesz, mint a Night Visions, abban ugyanis nagy volt a hiphop hatás, a Smoke + Mirrors azonban inkább rockosabb hangzású, amit természetesen immáron meg is erősíthetünk.

2015 áprilisában az Imagine Dragons világkörüli turnéra indult, mely során 108 koncertet adott. Rendkívül látványos showjaikat hatalmas siker övezte, személyes tapasztalatom szól amellett, mekkora bulit tudnak csinálni, és olyan szenvedéllyel adnak elő a színpadon, hogy garantáltan elvarázsol és magával ragad.

A július 4-i Torontóban tartott koncertből koncertfilm készült, és Imagine Dragons: Smoke + Mirrors Live címmel jelent meg.

Végezetül pedig itt az lemez tracklistje, mely mellé további dalok jelentek meg deluxe változatokon.

Shots 3:52
Gold 3:36
Smoke And Mirrors 4:20
I'm So Sorry 3:50
I Bet My Life 3:14
Polaroid 3:51
Friction 3:21
It Comes Back To You 3:37
Dream 4:18
Trouble 3:12
Summer 3:38
Hopeless Opus 4:01
The Fall 6:05

Ezen a LINKEN letölthetitek a szülinapos albumot.

2017.02.14. 18:52, 🅽iki

Sziasztok!
Nem hétköznapi hírrel érkeztem, ugyanis azon kívül, hogy a srácok időről-időre tweetelnek valamit az új zenéről, idézgetnek a Believer-ből, valamint hétköznapi gondolatokat osztanak meg a világgal, semmi mást nem tudok megemlíteni.
Ennek ellenére azonban egy olyan elképesztő dologgal szembesültem a minap, hogy muszáj beszámolnom róla az oldalon, mondjuk elég rendesen köze van az Imagine Dragonshoz, szóval nem olyan különleges dolog, de na.

A tegnapi nap folyamán ugyanis a The Vampire Diaries (Vámpírnaplók) hivatalos közösségi oldalain publikáltak egy előzetest a sorozat legeslegutolsó részéhez, melyben felcsendül a Dream az Imagine Dragonstól, és bár egy igazán rövid videóról van szó, hatalmas öröm volt számomra, mivel minden túlzás nélkül kijelenthetem, hogy ez a sorozat megváltoztatta az életemet, elképesztően szeretem, és akkor még itt van ez is.

Mivel feltételezem, nem mindenki szereti vagy hallott a sorozatról, itt egy rövid kis ismertető:
 

A sorozat Elena Gilbert életéről szól, aki szerelmes lesz a titokzatos új diákba, Stefan Salvatore-ba. Később kiderül róla, hogy vámpír, és innentől kezdve kapcsoltuk egyre bonyolultabbá válik. Pláne, hogy visszatért a városba Stefan bátyja, a szintén vámpír Damon, aki később csak mint öccse, érdeklődést mutat majd Elena felé. Kiderül, hogy Elena régi közös szerelmük, Katherine hasonmása, aki végül visszatér a városba a testvérek és a lány elleni tervekkel.

Az előzetest itt találhatjátok:

 

Ha pedig kedvetek támadna meghallgatni a dalt, alább találhattok egy videót, valamint ha letöltenétek, a MEDIA menüpontban megtalálhatjátok az egész Smoke + Mirrors albumot.

2017.02.12. 12:17, 🅽iki

Sziasztok!
Az elmúlt héten a Radio.com meginterjúvolta Dan Reynoldsot az idei Grammyről, mint tudjuk, 2013-ban a Radioactive című slágerükkel az Imagine Dragons megnyerte a Legjobb rock dal kategóriát a díjátadón, így jogosan teszik fel a kérdést, mit is terveznek az egykori nyertesek az idei gálára.

Kapcsolódó kép

Dan Reynolds az Imagine Dragonsból egy Grammy néző estet tervez, melynek elképzelhető, hogy a végén fogorvos lesz a vége.
Ő és a bandája már magukénak tudhatnak egy díjat, de ebben az évben Reynolds azt tervezi, hogy otthon a kényelmes kanapéján élvezi majd a díjátadót a barátaival és rengeteg cukros nyalánksággal.

Mindenképpen nézni fogom a Grammy-t vasárnap. Mi több, "Bűnöző éjszakának" fogom nevezni az alkalmat, mert meghívjuk az összes barátunkat. és halomnyi süteményt, fánkot, Nutter Butter szeletet, valamint minden mást, amit az ember kisiskolás korában enni szokott, összedobunk, mindenki elhozza magával a legegészségtelenebb, legédesebb, legkalóriadúsabb nasiját, amit csak talál.

- mondta Dan a Radio.com-nak.

De amikor a zenésztársainak való szurkolásra térünk, Reynolds a Beyoncé és Adele között zajló királyi összecsapást említette, mindkettejük ugyanis az Év albuma kategória megnyerésére törekednek.

Jay Z-ért és Beyoncé-ért odáig vagyok. találkoztam és beszélgettem már velük, és egyszerűen csodálatosak, nagyszerű emberek, szóval valószínűleg Beyoncé-nak fogok szurkolni, de akkor sem lennék csalódott, ha Adele győzne.

- nyilatkozta Dan izgatottan.

De ha muszáj lenne választania a két előadó közül, ki lenne az?

Igazából ez egy nagyon nehezen megválaszolható kérdés számomra! Mármint, kit választanál Beyoncé és Adele közül? Kit választanál isten és isten közül?

Reynolds gyorsan megjegyezte, hogy a kategória, amihez személyesen a leginkább kötődik, az a Legjobb rock album kategória, melyben a Blink-182, a Panic! at the Disco, Gojira és a Cage The Elephant fog összecsapni egymással.

Most éppen a Cage Of Elephant-ot választanám - ha az elmúlt öt és tíz év legjobb alternatív lemezeit kéne megemlítenem - az a két legutóbbi albumuk. Mindkettőt folyamatosan játszottam otthon. Haver, annyira szeretném, hogy ők nyerjenek. Nagyon bírom Matt Shultz-ot és a srácokat, remélem, továbbra is sikert sikerre halmoznak majd. Minden fesztiválon, ahova megyünk és ők is játszanak ott, megpróbálunk összeülni egy kicsit. Igazi haverok. Nagyon szeretem őket.

- tette hozzá Dan Reynolds.

 

Ha kíváncsiak vagytok arra a bizonyos legendás Radioactive előadásra a 25. Grammy díjátadón, itt megtekinthetitek:

2017.02.11. 19:24, 🅽iki

Sziasztok!
Az utóbbi napokban több rádiós interjú is megjelent, ezek közül egy olyat választottam, ami a zenére fókuszál, így megtudhattok pár érdekességet a Super Bowl-os Nintendo reklámról, a Believer-ről, valamint az új albumról is.

Alyssa, az FM 949 - San Diego's Alternative egy rádiósa lehetőséget kapott arra, hogy Dan Reynolds-dzal beszélgethessen a következő albumukról.
A híváskor Danék éppen egy felvételt fejeztek be a stúdióban, illetve kiderült, hogy a frontember nem látta a Super Bowl alatt leadott Nintendo reklámot, amiben új single-jük, a Believer csendült fel, mert éppen repülőtéren volt; mivel ekkor egy videoklip forgatása miatt volt úton, és bár hivatalosan nem nevezte meg, melyik dalról van szó, nyilvánvaló, hogy a Believerről beszélt. Családja egyébként videókat küldtek neki arról, ahogy az említett reklámot nézik.

Ha már annyit emlegettem ezt a dolgot, érdemes szót ejteni arról, hogy a Super Bowl alatt a Believert shazamolták legtöbben, és erről Alex Da Kid, az Imagine Dragons producere is megemlékezett egy tweet keretein belül:

A videót pedig alább tekinthetitek meg:

 

Alyssa rákérdezett arra is, milyen inspiráció rejlik a Believer mögött.

A dal tükrözi a rögös időszakot, amit átéltem mentálisan és fizikailag is (...). A depresszió fontos eleme (...). Ez volt a megfelelő szám ahhoz, hogy elindítsa az új albumot, aminek hangzása teljesen új (nagyon izgatott emiatt).

Dannek 3 szóban kellett jellemeznie az új lemezt, ami az "új szemléletmód", és hozzátette, hogy mielőtt megosztanák saját véleményüket, először a rajongókéra kíváncsiak.
Szóba került a sok játék és rejtély is, amin Dan csak nevetni tudott. Alyssa szerint a rajongók meg vannak győződve arról, hogy az új artworkben (ikon, fejléc) rejtett üzenetek vannak, de az énekes nem erősített meg semmit.

A rajongóink elképesztőek, a legszenvedélyesebbek, imádjuk őket és imádjuk a lelkesedésüket bármiről legyen is szó.

jegyezte meg Dan.

Hogy miért a Believer lett az első single? Ez a dal a tökéletes váltás a Smoke + Mirrors, valamint a következő album között; a sötét időszakból (melyet Dan élt át az utóbbi időben) egy reménnyel telibe léptek át. Immáron egészséges környezetben van, és ennek megünneplése számára a Believer.

Dan számára mindig nagyon izgalmas egy dal életre kelése. Alyssa érdeklődött az Imagine Dragons nevéről is, ugyan nem konkrétan, csak csupán magáról a titoktartásról.

Egy előadó mindig mindent kifejt a világnak, legyen szó a bandáról vagy a zenéről, ezért jó, ha van egy olyan dolog, amit az együttes megtart magának, ez a mi titkunk, és ez összeköti az Imagine Dragonst.

 

A rádióbeszélgetés során Dan részletesebben nyilatkozott, csak mivel telefonon keresztül beszélt, egyes dolgok számomra nem voltak világosak, így "csak" a lényeget olvashattátok el.

Mindezek alapján pedig valószínűsíthető, hogy hamarosan megjelenik a Believer videoklipje, az albumról meg újabb és újabb információk látnak majd napvilágot.

2017.02.11. 14:11, 🅽iki

Sziasztok!
A thisaslife.com amerikai weboldal az Asperger-szindrómával foglalkozik, ami nem egy elterjedt betegség, így ismertetem röviden:

A szindróma általános jellemzője az átlagos vagy átlagon felüli intelligencia, a szegényes kommunikáció, gyenge kapcsolatteremtő készség, szemkontaktus kerülése, a szabályokhoz, a megszokott rutinhoz való görcsös ragaszkodás, a feszült idegállapot és/vagy depresszió, az aprólékos beszéd, az ingerek feldolgozásának nehézsége, a megtapadt gondolkodási sémák. Az ezzel élők nem tudják értelmezni a testbeszédet, a gesztusokat, vagy rendszeresen rosszul értelmezik azokat.
Az autisták és az Asperger-szindrómások közös vonása, hogy merev belső szabályrendszerükhöz görcsösen ragaszkodnak, a közösségi lét íratlan szabályaival folyamatosan összeütközésbe kerülnek. Ez számos nehézséget okoz számukra a közösségben, iskolában.
Az autizmussal szemben az Asperger-szindrómások esetében életkoruknak megfelelően fejlődik a kognitív funkció, normálisak a viselkedési minták, nem jellemző a megkésett beszédfejlődés sem.

Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/psziches/4082/asperger-szindroma

A weboldal összehozza azokat az embereket, akik az Asperger-szindrómában szenvednek, mint maga Dan Reynolds is. Történeteket osztanak meg egymással, inspirálják egymást, hogy igazi életet élhessenek.
Dan egy profi séfet, Helgi Olafsont interjúvolta meg az első This AS Life Live! című epizód keretein belül, akit 19 éves korában diagnosztizáltak a betegséggel.

Az interjút lefordítottam nektek, magát a videót pedig EZEN a linken tekinthetitek meg.

2jqqiu1j4e20rarbv30w.png

- Szóval te egy igazi szakács vagy, nemcsak egy srác, akinek hobbija a főzés.
- Igen, így is mondhatjuk. 17 éve foglalkozom ezzel, tulajdonképpen mindig is ezt csináltam. Nagyon jó séfnek lenni, mert így, hogy Asperger-szindrómás vagyok, tudok figyelni a megfelelő testtartásra, nem pedig egy asztalnál kell ülnöm.
- Mikor érezted először az AS (Asperger-szindróma) tüneteit, hogy valami nincs rendben?
- Akkor észleltem először, amikor egy reggel nem tudtam átfordulni az ágyamban, és 6 hónapba telt, mire diagnosztizáltak, ez idő alatt pedig félre voltam diagnosztizálva Isiász-szindrómával (az ülőideg működési zavara sokszínű tünetegyüttest okozhat, az enyhe érzéskieséstől a teljes bénulásig).
- Tehát amikor elmentél orvoshoz, ami teljesen normális, egyszerűen félrediagnosztizáltak?
- Igen, mert az AS nem olyan elterjedt betegség.
- Voltak olyan ételek, amelyeket el kellett hagynod, mert csak rontottak a szindrómán?
- Szerintem nem kellett semmit, de azért mértékkel fogyasztottam bizonyos ételeket; nagyon fontos, hogy ha valami nem működik rendesen a testedben, változtass rajta. Mindenki más szinten szenved ebben a betegségben, és ez nehézségeket okoz, mert nézz rám, vagy magadra; nem úgy nézünk ki, mint akiknek Asperger-szindrómájuk van.
- Ezt bóknak veszem, köszönöm, ó, igen, nem úgy nézek ki, mint egy AS-ás.
- Így van.
- Szóval egészségesen étkezel, edzel, milyen egyéb tanácsot tudnál adni egy olyan Aspergerben szenvedőnek, mint amilyen én is vagyok?
- Fontos, hogy az emberek hasznos információkat kapjanak, hogy beszélgethess másokkal, megoszthassátok egymással a történeteiteket, valamint hogy segítséget nyújthassál. Mindenképpen el kell menni egy reumatológushoz, mert ők ismerik igazán ezt a betegséget, és jó irányba tudnak terelni, ráadásul megoldásokat találnak arra, hogyan könnyítheted meg az életedet.
- Izgatott vagyok emiatt, a smoothie, amit én és a feleségem szoktunk csinálni, csak zöldségből készül, úgyhogy ez sokkal édesebbnek tűnik, mint amihez hozzá vagyok szokva.
- Nos, a feleséged boldog lesz, mert belerakok egy kis kelkáposztát is.
- Mondd már el, miket raktál az italba!
- Oké, szóval raktam bele epret, áfonyát, ananászt, narancsot, kelkáposztát, magas zsírtartalmú joghurtot, mézet és mandulatejet.
- Ha körül tudnád írni a tapasztalataidat a szindrómával kapcsolatban egyetlen szóval, mi lenne az?
- Talán a felvilágosító.
- Miért?
- Úgy érzem, valami erőt ad e kórnak közepette, ami által jó, illetve rossz döntéseket hozok az életem során.
- Tehát ha az AS egy létező ember lenne, és itt ülne veled szemben, mit mondanál neki?
- Hogy köszönöm, mert lehetőséget adott arra, hogy inspiráló életet éljek, és nem veszem könnyedén, amim van, úgy érzem, fáklyát tartok azok számára, akik nem biztos, hogy képesek lennének rá.
- Ez nagyon jól hangzik, mert rengeteg mondanivalóm lenne az Asperger-szindrómához, te viszont optimistának tűnsz, és ez elképesztő, nagyon sokat tudnék tőled tanulni. Hogy megfelelően álljak hozzá, és megpróbáljam a fájdalmamat sikerré alakítani. Lenyűgöző vagy.
Milyen egy AS által beállított életet élni? Hogyan változtatta meg az életedet, milyen szabályokat kellett felállítanod?

- Először is, egy ilyen élet arról szól, hogy figyelj a testedre, le kell pergetned magadról a csapásokat, és változtatni kell annak érdekében, hogy sikeres életed lehessen. Mindezt figyelmen kívül hagyni nem fog segíteni a betegségen, le fog győzni téged, de ha alázatosan állsz hozzá, és rájössz, hogy ez egy erőteljes állapot, sokkal többet tudsz tenni érte.

 

A videóban megjelenik a smoothie receptje is (2 személyre), lefordítottam nektek azt is, mert a nálunk elterjedt mértékegységek megjelenése nagy segítséget jelenthet.

10 eper
50 g áfonya
100 g szeletelt ananász
1 db narancs leve
200 g kelkáposzta
85 g méz
600 g nagy zsírtartalmú joghurt
0,5 liter nem cukrozott mandulatej
2 db banán

Helgi számára a betegség inkább áldás, mintsem átok, és arra inspirálja őt, hogy támogasson másokat, akik ugyanebben a kórban szenvednek.

wwsv0z9wyq4k4rs0t4uz.png

 
visitors
Indulás: 2017-01-14
 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre