NEWS

VOLT Fesztivál

2017.07.03. 19:10, 🅽iki
http://kephost.com/images/2017/07/03/koncert.jpg

Sziasztok!
Remélem, elnyerte tetszéseteket a beszámolóm, most azonban a szokásos módon szeretnék bejegyzést hozni a fantasztikus eseményről, lesznek profi képek, rajongói videók, setlist, illetve a VOLT Fesztivál-ról szóló cikkek is, hiszen jó pár helyen ejtettek szót az Imagine Dragonsról, azt előrebocsátanám, hogy mindenki imádta.
Június 30-án a banda Bécsben járt, erről tanuskodott egy Twitter bejegyzésük is, viszont arról nagyon sok ideig semmi hír nem volt, mikor érkeznek Magyarországra. A VOLT hivatalos Instagram oldala által Insta Storyba került ki délután négy óra körül egy videó, melyben az Imagine Dragons aláírt egy széket, ekkor már tudtuk, hogy a banda itt van valahol, azonban úgy tűnt, nem nagyon mutatkoztak a fesztiválon, holott Bentől láthattunk egy olyan videót, ami kint készült valahol a terepen, mégsem készültek rajongói fotók. Sajnálatos módon amikor az Imagine Dragons Magyarországra látogat, rendkívül rövid időt töltenek el itt, most például Olaszországban vannak a srácok, ahol tömérdeknyi rajongói kép keszült a banda barangolása közben, hasonlót nálunk még nem tapasztalhattunk.

L3205180.jpg   IMG_20170703_091232.jpg   L3205186.jpg   20170702volt-fesztival-2017-imagine-dragons.jpg   20170702volt-fesztival-2017-imagine-dragons1.jpg

2~3.jpg   L3205183.jpg   L3205182.jpg   L3205190.jpg   1~3.jpg

A korábbi fesztiválokon az Imagine Dragons hosszú setlisttel lépett színpadra, így reménykedtünk, nálunk is ez lesz, illetve latolgattuk, milyen dalok kerülhetnek majd a listára. Szurkoltunk Evolve albumos szerzeményekért, és kaptunk is: a három single mellett a srácok előadták az I Don't Know Why-t, illetve különleges helyzetbe kerültünk, mivel nálunk debütált élőben a Yesterday, ami bár rövidített és akusztikus volt, nagyon boldoggá tett mindenkit. Abban a Ben-féle posztban, amiről korábban írtam, megjelent a Walking The Wire hashtag, így azt gondoltuk, el fogják énekelni a szerelmes dalt, sajnos azonban csalódnunk kellett, mert nem került fel a setlistre.

1. Thunder 10. Song 2 (Blur cover)
2. Gold 11. Amsterdam
3. It's Time 12. I Don't Know Why
4. Whatever It Takes 13. I'm So Sorry
5. Hear Me 14. On Top Of The World
6. Bleeding Out / Warriors 15. Believer
7. Demons 16. Yesterday (akusztikus)
8. The River Zárás
9. Shots 17. Radioactive

A cikkek szerint az idei VOLT Fesztiválon összesen 160 ezren fordultak meg az első és utolsó nap körülbelül 45 ezren tomboltak a koncerteken. 

A Quimby még megúszta, ám az utánuk következő Imagine Dragons már szakadó esőben tolta le a show-ját. A fesztiválozókat azonban ez egyáltalán nem zavarta - volt, aki felkészülten, esőkabátban, de olyan is, aki a viharral nem törődve anélkül ugrálta végig az amerikai együttes koncertjét. Én egy közeli sátorba húzódva hallgattam a csapatot - elképesztő, hogy a szél és a szakadó eső ellenére is micsoda tombolás volt a Nagyszínpad előtt!

/ onstage.hu cikk  /

Mi sem hisszük el, de eljött a búcsú napja. De ezt azért még meg lehetett volna hajtani. Ha nem kezdett volna el zuhogni az eső pont 9-kor, az Imagine Dragons koncertjének elején. Az Animal Cannibals, Majkáék, a The Cult és a Quimby megúszta, de a nap headlinere, de leginkább közönsége már nem volt iyen szerencsés. Kijelenthetjük, hogy az idei VOLT utolsó estéjét elmosta volna az eső, de ez több ezer embert nem érdekelt. Ők a nagyszínpad előtt tombolnak most is. 

/ origo.hu percről percre /

Sokakkal együtt mi is hajnalban hagytuk el a Lővér kempinget, átázott cipőben és vizes kabátban - mert az utolsó napot sem úsztuk meg kiadós eső nélkül. De tízezrek nevében írhatjuk, hogy ilyen jól még soha nem éreztük magunkat egy nagy zuhé alatt. Az amerikai Imagine Dragons ugyanis fergeteges koncertet adott a legnagyobb égszakadás közepette. A Telekom Nagyszínpadról merni lehetett a vizet, a távolban villámok cikáztak, de a zenekar nem adta fel. Sőt, Dan Reynolds énekes többször lejött a közönséghez pacsizni, így aztán ő is bőrig ázott. Ám a szeme végig ragyogott... Nem győzte méltatni a küzdőtéren bulizókat, akik teli torokból ordították a Believer, vagy a Radioactive című slágereket. A Linkin Park mellett kétségkívül ez volt a hét másik nagy durranása, csoda egy koncertet adtak.

/ kisalföld.hu cikk /

Szakadó esőben, villámlások közepette több tízezres közönség előtt játszott az Imagine Dragons szombat este. A kitartó nézők hatottak a zenekarra, amelynek énekese, Dan Reynolds eső ide, vihar oda, többször is lement a közönség sorai közé ezen a – ahogy ő mondta – gyönyörű estén.

/ nepszava.hu cikk /

Mint olvashattátok, az Imagine Dragons sikere kétségtelen volt, mindenki pozitívan nyilatkozott az amerikai együttesről, a tomboló rajongókat pedig mindenhol hősként könyvelték el, pedig higgyétek el nekem, hogy ezen a koncerten aztán egyáltalán nem érdekelt az eső, semmit nem vett el az élvezhetőségből, egyszerűen fantasztikus volt, mondhatni tökéletes, mivel olyan igazivá tette, szabadnak érezhettük magunkat és az Imagine Dragonst sem zavarta, Dan kiállt az esőre mondván, ha mi ázunk, ő is elázik. Felejthetetlen élmény volt.
Zárásként pedig néhány rajongói videót hoztam nektek:

   

   

   

Exkluzív beszámoló a VOLT fesztiválról!

2017.07.03. 11:17, 🅽iki
http://kepkezelo.com/images/4u2cp1bbyilnzruv0408.jpg

Sziasztok!
Megtörtént, másodjára is láthattam az Imagine Dragonst, földöntúli élmény volt ismételten, de haladjunk csak szépen sorjában! Srácok, valami elképesztő volt az egész, és szerintem egyáltalán nem mondok hülyeséget azzal a kijelentéssel, hogy különleges helyre kerültünk a srácok szíveiben, erről több minden is tanuskodott. De mint ahogyan azt ígértem, itt az exkluzív beszámoló tőlem, ugyanis utaztam három órát Sopronig, hogy megismételjem azt a csodálatos élményt, amit 2016 januárjában is megéltem. Persze a fesztivál csomagolás kicsit más, semmiképpen sem rosszabb, de egyértelműen eltér a hagyományos koncertektől, főleg ha a kiszolgáltatottságot nézzük. Na de vágjunk is bele, bocsi előre, ha nagyon nyakatekert és részletes, de a teljes napomat szerettem volna elmesélni nektek, természetesen a nagy eseményre hangsúlyt fektetve. Nagyon király helyünk volt, úgyhogy ebben a bejegyzésben a saját fényképeinket kukkanthatjátok meg. Először is hoztam néhány képet nektek arról, hogyan is töltöttük a fesztivált!

IMG_20170701_130502.jpg   IMG_20170701_130514.jpg   IMG_20170701_132422.jpg   IMG_20170701_132622.jpg   IMG_20170701_132543.jpg

IMG_20170701_150524.jpg   IMG_20170701_143918.jpg   IMG_20170701_141326.jpg   IMG_20170701_193630.jpg   IMG_20170701_141202.jpg

Szombat reggel igyekeztünk időben kelni, hogy el tudjunk készülni, mert volt egy s más terv, ami időigényes feladatnak számított, így nem akartuk, hogy rohanás legyen belőle. Próbáltunk valami fesztiválos sminket felrakni, végül nagyjából sikerült, és később az is kiderült, hogy korábbi aggodalmaink ellenére igen tartós lett. Fél kilenc körül indultunk, és úgy egy órával később értünk oda a Keleti pályaudvarra, innen indult ugyanis a vonatunk Sopronba. Rettenetesen féltem egyébként, mert Budapesten zuhogott az eső, de konkrétan szakadt, azt hittem, lassan hó fog esni. Kiderült amúgy, hogy teljesen véletlenül a megfelelő vágánynál várakoztunk, csupán azért tartózkodtunk ott, mert azon a környéken volt a legkevesebb ember. A fülke király volt, hiszen rendelkezésünkre állt wifi és konnektor is. Az út amúgy borzasztóan hosszú volt, mivel alapból késett is a vonat, tehát három órát kellett átvészelnünk, félreértés ne essék, a vonattal nem volt probléma, csak nem esett jól az a bezártság. Egyébként meg egy végtelenül vihogó lánycsapat utazott együtt velünk a fülkében, és az efféle dolgokat nem igazán csípem.
Nagyjából tehát negyed egykor értünk a végállomásra, korábban pedig megbeszéltük egy Twitterről ismert leányzóval, aki osztálytársával készült a fesztiválra, hogy egyesüljünk, aztán kétszer kettő helyett négyen leszünk, egy fesztiválon egyébként ez totálisan bölcs döntés. Nem akartunk buszozni, így felsétáltunk a Lővér kempingbe, ami ugye a VOLT Fesztivál helyszíne, és azt gondolom, hogy felesleges lett volna buszozni, ez teljesen emberi távolság volt, viszonylag hamar felértünk. Na most, amint megjelent a sok plakát, Szandi és én iszonyatosan izgatottak lettünk, és ez a belépésnél még nem volt minden. Gyorsan előkaptuk a belépéshez szükséges iratokat, majd megszereztük a gyönyörűséges kék karszalagunkat, rajta a zárónap dátumával: 2017. július 1. Amikor rájöttem, hogy csak a bérletesek kapnak strapabíró karszalagot, nagyon csalódott lettem, mert elhordtam volna hónapokig ezt a belépőt, ez viszont sanszos volt, hogy a papír meg sem éri a másnapot... Volt, ami erre rásegítsen. A srác, aki ránk adta a karszalagot, kérdezett az Imagine Dragonsról, aztán amikor továbbmentünk a voucher-kód leolvasásához, illetve a táskák átnézéséhez, a bódéból az Evolve album szólt hát kitől mástól, mint az Imagine Dragonstól, pont véget ért a Thunder, majd elindult a legnagyobb kedvencünk, a Walking The Wire. Kezdődhetne ennél jobban egy fesztivál?!
Aztán kicsit sokkhatásként ért az a sok minden, ami elénk tárult, meg kellett beszélnünk, mik a tervek, és az első feladat a festipay-es kártya igénylése volt, ami gondol nélkül megtörtént. Jött a nagy felderítés a helyszínen, körülnéztünk, és folyamatosan azon járt az eszünk, hogy hol készítsünk fotókat. Végül egyébként úgy vélem, hogy sikerült néhány nagyon jó kép, remélem, örülnek majd neki a követőim Instagramon. Még egy fotós csávó is megtalált minket, csinált pár képet rólunk a zászlókkal, és mondta, hogy ott lesz ő is a koncerten. Viszont voltam olyan hülye, hogy elfelejtettem rákérdezni arra, hogy hol fognak megjelenni a képek (ha egyáltalán megjelennek?!) Tulajdonképpen nagyon nem tudtam magára a VOLT-ra hangolódni, nekem az Imagine Dragons kellett, miattuk utaztam ennyit, ez pedig megkövetelte azt, hogy eszerint cselekedjünk: miután észrevettük, hogy már néhányan letelepedtek a színpadhoz, és bár még számos zenekar fellépése volt soron az Imagine Dragons előtt, ők már konkrétan odaköltöztek, így jött a nagy elhatározás, ami nagyjából azt jelentette, hogy színpadnál csövezés lesz egész nap. Nem mintha bánnám, szó sincs róla, de azért ezt erőteljesen kihangsúlyoznám, mert még ha egyszer-egyszer halálunkon voltunk is, gondolkozás nélkül határoztuk el magunkat ezügyben. Nem volt könnyű, meleg volt, az emberek is egyre többször odatömörültek, de kitartottunk. Hogy miért? Hát szeretett bandánkért, az Imagine Dragonsért.
A reggeli időjárás megköveteli a helyzetjelentést, és ahogy mondtam, nagyon meleg volt, minket tűzött folyamatosan a nap (még jó, hogy árnyékolónak is felhasználhattuk a kis zászlóinkat), de eszünkbe sem jutott volna elmenni, természetes dolog volt lebetonozva várni a nagy pillanatot. Addig is azonban voltak ugye még fellépések, jött a szelidebb Animal Cannibals, akiknek a koncertjük végén még egy-egy párnát is megkaparinthattunk, mellyel egyébként párnacsatázni kellett volna oly módon, hogy az a párna kieressze magából a töltelékét. Kevesen áldozták fel új szerzeményüket, hiszen ingyen szerezhettük meg ezt az egyébként tökre jópofa dolgot, így Szandival amennyire csak lehetett, belegyömöszöltük a táskáinkba. A magyar együttes tehát elég lightos volt és szerencsére rövid is, valamint emberekben sem bővelkedett a színpad környéke. Kis szünet után azonban egy brit banda következett, a The Cult, ami egy félórára még jó is lett volna, itt viszont eléggé nagy tömeg alakult ki, és a végére már eléggé rosszul voltunk, az utolsó pillanatban ért véget a koncert, mert már tényleg borzasztó volt. Szandi mellett állt egy gyerek, aki amúgy bepofátlankodott elénk úgy, hogy mi már hosszú órák óta ott aszalódtunk, és ha nem lett volna elég az, hogy Szandi kb kettétörte a karját ezzel védve az őt megillető helyet, én meg táncolást imitálva párszor nekiugrottam, de semmiféle reakciót nem kaptunk, komolyan, én elég hosszú ideig terrorizáltam a körülbelül 186 centis gyereket, mert mi kicsik vagyunk, és egyértelműen gátolta a jó kilátásunkat, amiért eleget tettünk szerintem (spoiler: egészen végig előttünk volt, bár a végére valamelyest megemberelte magát). Egész nap a Twittert frissítettem, hogy van-e már valami hír, de nagyon sokáig a hajnali kettőkor a banda által kiírt tweet volt a legfrissebb, amiben Bécsről írtak. A VOLT Instagramján láthattunk aztán négy óra körül egy story-t, melyben világossá vált: megérkezett az Imagine Dragons.
A The Cult után nem lettünk sokkal kevesebben, pedig abban reménykedem, hogy na, most talán pihenhetek egy kicsit és levegőhöz juthatok. Hát nem. De bevettem gyógyszert, szóval helyrejöttem. És innentől elég sok minden történt. Fél nyolc előtt végzett a brit banda, majd szépen lassan közeledni kezdtek a felhők. Esküszöm, nekem fel sem tűnt, a hátam mögül jött egyébként, korábban a nap folyamán pedig szinte biztos lettem abban, hogy nem is semmilyen rossz idő már. Basszus, mennyit kell még tévednem. Sokan közületek már biztos hallottátok, mi történt. De nagyon sokáig nem volt semmi komoly. Szandi hozott világítós karkötőket, azokat "aktiváltuk", és rettentően izgatottak voltunk, én folyamatosan a színpadot fürkésztem, illetve a backstage-et, hátha előbukkan egy fejecske, és bármilyen hihetetlen is, folyamatosan feljárkált a színpadra egy Platz hasonmás, majd pedig egy Ben utánzat, én esküszöm nektek, hogy volt ott hasonlóság, ezért elég sokszor okvetlenül is kiugrott a szívem a helyéről. Ahogy telt az idő, az izgatottság egyre mérhetetlenebb mértékeket öltött, majd eljött nagyjából fél kilenc. A koncert ugye kilenctől kezdődött. A bazi nagy kivetítőkön megjelentek a rendkívül barátságos figyelmeztetések, melyek heves esőzésről és nagy szélről jeleztek. Nagyon gyakran kiírták. Én meg annyira elképzelhetetlennek tartottam, hogy ennyi kitartó meló után bármi is belezavarhat a tökéletes koncertbe, de hát, tudjátok, mintha már előfordult volna, hogy tévedtem valamiről. Egyszerre ugrott ki a szívem a helyéről és hasadt szét a mellkasom mindattól, ami ideérkezhet mindent tönkretéve. Alapvetően viszont nem is akartam ebbe belegondolni, és nem is ez dominált, de ez a kettősség okozott néhány kellemetlen percet. Szandi percenként lökte nekem az izgatottságáról árulkodó szavakat, de én nemigen reagáltam, mert nagyon koncentráltam arra, hogy jó legyen ez a koncert. Tényleg, kicsit mintha transzba is estem volna, annyira fontos volt ez számomra. Az idő nem javult, egy darabig csak hébe-hóba csepergett az eső, aztán már sejteni lehetett, hogy ez itt bizony nem fog megállni. Úgy döntöttünk, nem kockáztatunk, felvesszük a belebújós esőkabátjainkat, cuccainkat meg jól összetömörítettük a korlátnál, ahol ugye a helyünk volt. Pulzusom az egekben, már néhány percenként elindult egy-egy visítós hullám, természetesen csatlakoznom kellett. A kivetítőkön ment időről időre reklám, az egyik pedig pontosan úgy kezdődött, mint a Whatever It Takes, szóval mindenki egyszerre sikoltott fel, amikor meghallottuk, mert az egyezés félelmetes volt, a srácok pedig bármelyik pillanatban kijöhettek a színpadra. Az eső csak ezután kezdett rá igazán...
Felvillant a ledfal, jöttek a lila-kék színek, majd a Thunder üteme indult el: pontban kilenc órakor színpadra lépett az Imagine Dragons, akik mit sem törődve a könyörtelen időjárással, egy olyan koncertet hoztak össze, mint  talán még soha. "Just a young gun with a quick fuse, I was uptight, wanna let loose", gyerekek, ez földöntúli érzés volt! Tudnotok kell, hogy a koncerten ülőhelyünk volt, és bár nem voltunk messze, egyáltalán nem volt ehhez fogható. Tudjátok, annyira rettenetesen hihetetlen dolog tud ez lenni, olyan érzés volt bennem, mintha régi ismerősökként látnánk viszont egymást, hiszen ott volt a koncert, és amellett, hogy rengeteget hallgatom őket, január óta vezetem ezt a drágaságos rajongói oldalt, aminek gondolata különösen a találkozás pillanatában tett igazán büszkévé, hiszen amellett, hogy igazán keményen dolgozom a lappal, olyan mélységekbe áshattam az Imagine Dragonst illetően, hogy valamilyen szinten kialakult bennem egy olyan érzés, hogy ismerem őket. Ez furán hangozhat, de sokkal közelebb érzem magamat hozzájuk, mint egy szimpla együtteshez, ezt már régen túlnőtték a szememben. Különleges pillanat a megjelenésük, nyilván alapból is az lett volna, de most több dolgot éreztem egyszerre. Már zuhogott. Nem szimplán esett, zuhogott. Hogy ez megakadályozott volna engem a telefonom használatában? Nem, viszont mondhatni visszafogta, a budapesti koncerten ugyanis túl sokat foglalkoztam a telefonommal, és emiatt gyilkos lelkifurdalás tört rám számtalanszor, ezért elhatároztuk, hogy legközelebb ilyen nem lesz. Most azonban kivitelezhető sem lehetett volna, hiszen szerintem így is kapott a telefonom eleget, de most bőven tudtam tombolni is mellette, ezzel az aránnyal kiegyezek. Látni az arcukat ilyen közelségből, a mimikájukat, mosolyukat, csillogó szemeiket, leírhatatlan, amíg nem látod, el sem lehe képzelni, milyen gyönyörű látványGold. Majd következett a valaha volt legerőteljesebb Imagine Dragons dal, az It's Time, mely a már jól megszokott módon indult; Dan lassabban énekelte a refrént, mi csatlakoztunk hozzá természetesen, és ezt követően indult el a dal. Ez volt az első, hogy Dan lejött a színpadról, de sajnos pont a másik oldalon fogta a kezeket, visszafelé pedig amikor vártuk, már nem csinálta, csak ment előre énekelve. Ez a dal annyira elképesztő, mindig írom nektek az oldalon, hogy milyen tartalma van az It's Time-nak, élőben pedig... egyszerűen csodálatos. Dan közben megint kiemelte, milyen fontosnak tartja a terrorizmus elleni harcot, ő ezt pont a zenével teszi, hiszen a zene összehozza az embereket, együtt erősek vagyunk, és ha van egy ilyen jelentős kötelék közöttünk, senki sem bánthat minket. Különösen kedveltem azokat a momentumokat, amikor Dan "VOLT FEST" vagy "HUNGARY" kiáltást hallatott, szerintem ezzel is csak személyesebbé válik egy koncert, határt von a fellépések között, ezáltal meghittebbé válik külön-külön mindegyik. Whatever It Takes, Hear Me majd egy Bleeding Out/Warriors mash-up, a budapesti koncert óta nekem ez a két dal teljesen összetartozik, mert olyan tökéletesen jön egyikből a másik. Minden koncert egyik legszebb pillanata a Demons, ezen senki sem vitatkozna szerintem, az egyik legelső dal, mely által megismerte őket a világ, nem tudom elképzelni, hogy a Demons valaha is unalmassá válhat valaki számára. Léteznek egyes dalok, melyeknek jelentése időről időre megújul attól függően, mi történik mondjuk az életünkben. Ez szerintem pont ilyen. The River. Nagy Night Visions kedvenc, bár az az album önmagában masterpiece, egy rossz szavam sincs ellene, de ennek a dalnak kifejezetten jól áll, ha színpadon adják elő. Következett a Shots, a Smoke + Mirrors turné setlistjeinek első dala, sosem felejtem el, amikor 2016. január 20-án felcsendültek a jól ismert dallamok, és akkor láthattam őket először élőben. A kedvenc részem az "In the mean time we let it go, at the road sign we used to know..." stb, ne dalszövegekből álljon a beszámoló. Egy igen izgalmas és bulis feldolgozás következett ezután a Blur Song 2 című dala. Itt említeném meg azt, milyen hihetetlen energia tombolt a Telekom Nagyszínpadnál, elképesztő volt, hogyan tombolt az a sokezer ember, felejthetetlen élmény, egyszerre dobbantak a szívek. Nemcsak a közönségé, hanem velünk együtt a srácoké is. Az Amsterdam szintén egy fantasztikus dal a Night Visionsről, erről is azt tudnám mondani, milyen jó a színpadon, különleges üzenetet hordoz. Pokolian király dalválasztás következett, hiszen egy Evolve albumos szerzemény került sorra, mégpedig az I Don't Know Why, amit már egy-két helyen hallhattunk korábban élőben, mégis még annyira új és izgalmas, Dan meg szinte szétrobbant a dal előadása közben, igazán ki tud teljesedni közben. Ezután egy vadállat szerzemény jött a Smoke + Mirrorsról, mégpedig az I'm So Sorry, az egyik legrockosabb Imagine Dragons dal, viszont lágysága is bőven akad, a srácoknál semmi sem lehet egy egyszerű valami, általában minél összetettebb a dal, annál Imagine Dragonsosabb. Mondanom sem kell, hogy felrobbant a VOLT Fesztivál. Jöjjön egy nagy kedvenc, egy igazi fesztiválos dal, az On Top Of The World! Dan a dal során össze-vissza futkározott, ugrált, majd ismételten lement a közönség közé, imádom. Ennek a dalnak olyan jó a hangulata, hogy bármikor fel tud rázni bármiből. A következő pont a listán az a szerzemény, amellyel a srácok visszatértek a szünetről, a Believer. Na ez még valami fantasztikus volt, Dan akusztikusan elénekelte az első refrén végéig, majd elkezdte utána rendesen a dalt. A színpad színei gyönyörűek voltak, a már jól ismert három csík jelent meg a háttérben, színkavalkád volt az egész koncert. Élő előadás tekintetéből nálunk debütált egy Evolve újdonság, mégpedig a Yesterday, melyből egy rövid akusztikus performanszt kaphattunk, alig várom, hogy a teljes dalt is hallhassam élőben. Amikor elindult a Radioactive, tudtam, hogy itt a vége, mert a korábbi koncertek is ezzel a dallal értek véget, így elérkezett a finálé. A Radioactive az elején is kap mindig egy extrát, a végén meg főleg berobbantják a színpadot, ráadásul már a koncert előtt úgy egy órával láttuk, hogy megtöltik a konfetti kilövőket konfettivel, úgyhogy számíthattunk rá, már csak azért is, mert mostanában nem a piros a Radioactive színe, hanem a zöld, a konfettinek pedig pontosan olyan színe volt. Gyönyörű volt a finálé, mindent összevetve, aztán amikor kirobbant a sok zöld papirdarab a gépből, fantasztikus látvány volt. 
Most, hogy végigmentünk a koncerten, külön szerettem volna kiemelni a fellépés legcsodálatosabb részét. Nos, mint tudjátok, a srácoknak eszükbe sem jutott lemondani a koncertet, áztak velünk együtt, volt is egy olyan momentum, amikor Dan két dal között azt mondta, hogy "Ha ti eláztok, én is elázok.", és kiállt közvetlenül az eső alá a mikrofonállvánnyal együtt. Ez az ember annyira imádnivaló. És hol van még a vége. Rengeteg koncertet néztem már meg, de egy dologban biztos vagyok: Dan Reynoldsban olyan érzelembomba robbanhatott fel, mert többször is egészen konkrétan elérzékenyült, ahogyan végignézett rajtunk, hogy fel sem vetődött bennünk a csúnya időjárás előli menekülés, ott tomboltunk a színpadnál cseppet sem törődve a szakadó esővel, egyáltalán nem számított, mi hullott az égből, csak is az a kapcsolat volt fontos, ami kialakult köztünk, a közönség, illetve a banda között, és így tudtunk igazán fantasztikusan együttműködni, ez okozott örömkönnyeket Dan számára, hősként tekintett ránk, közben pedig érezte a feléjük áradó mérhetetlen szeretetet. Ez most nyálasnak tűnhet, de ha ott voltál a koncerten, szerintem teljesen nyilvánvalóan többször állt meg Dan, mindössze csak azzal a céllal, hogy be tudja fogadni, mi is történik itt, hogy velük vagyunk, történjék bármi. Erről az erőről beszélhetett annyit, amikor a zenét erőteljes kapcsolatnak nevezte ki, itt most valóban összekapcsolódtunk. Éreztem. És tudom, hogy ő is érezte. Boldog volt, annyira boldog, hogy ki-kicsordult egy-két könnycsepp. Annyira meghitté tette ez a fellépést, ilyet még látni sem láttam, nemhogy érezhettem volna valaha is. Hadd mondjak egy elég meggyőző érvet arra, ami alátámasztja mindazt, amit itt most leírtam. Twitteren volt látható az a kiírás, ami nem sokkal a koncert után került fel a közösségi oldalra, hogy:

what did we do to deserve you. really. thank you.

Azt hiszem sikerült igazán megérintenünk kis szívét, csakis erről árulkodhat ez a kiírás. Mi pedig mindössze annyit tettünk, hogy harcolva az időjárással ragaszkodtunk ahhoz, amit ígértek, hogy eljön az Imagine Dragons, és olyan showt csinálnak, amit soha nem felejtünk el. Azt hiszem, ez sikerült.

Néhány saját kép a koncertről. Ma folytatva a témát hozom a következő bejegyzést!

IMG_20170701_222449.jpg   IMG_20170701_222434.jpg   IMG_20170701_221445.jpg   IMG_20170701_215610.jpg   IMG_20170701_221350.jpg

20170701_221618.jpg   IMG_20170701_213509.jpg   20170701_222455.jpg   IMG_20170701_213613_1.jpg   IMG_20170701_211025.jpg

Rock Werchter & újdonságok & holnap VOLT

2017.06.30. 16:44, 🅽iki
http://kepkezelo.com/images/rmhurka9lkwv4ntt2rfp.jpg

Sziasztok!
Kicsit el vagyok havazva mostanság, de az oldalt képtelen lennék elhanyagolni. Az utóbbi időben történt egy s más az Imagine Dragonsszal, így szót fogok ejteni a múltbéli eseményekről, na meg azért a VOLT Fesztivál témát sem illene kihagynom, hiszen HOLNAP LÉP FEL AZ IMAGINE DRAGONS Sopronban, ez lesz a harmadik koncertjük hazánkban!
Időrendi sorrend szerint azonban térjünk vissza a tegnapi napra, ugyanis a srácok Belgiumban jártak, ahol a híres-nevezetes Rock Werchter fesztivál színpadára álltak fel. Gyönyörű képek jelentek meg az eseményről, ráadásul a két héttel ezelőtti londoni Belasco-beli fellépésről nagyjából 30 darab HD minőségű kép látott napvilágot (KATT).

1~2.jpg   5~2.jpg   15~1.jpg   2~2.jpg   21~1.jpg

13~2.jpg   16~0.jpg   4~2.jpg   18~0.jpg   23~1.jpg

A srácok 16 dalt adtak elő, ismételten a szokásos listát láthatjuk, nem mintha ez bármikor is unalmassá válna, viszont egy újdonság is volt a koncerten, előadták ugyanis az I Don't Know Why-t az Evolve albumról, erre korábban nem volt példa.

1. Believer 9. Song 2 (Blur cover)
2. Gold 10. Shots
3. It's Time 11. Amsterdam
4. Whatever It Takes 12. I'm So Sorry
5. Hear Me 13. On Top Of The World
6. Warriors 14. I Don't Know Why
7. Demons 15. Thunder
8. The River 16. Radioactive

Végre videókkal is szolgálhatok nektek, ugyanis számos lelkes rajongó osztotta meg felejthetetlen élményét a világgal, ki is rakok nektek párat:

   

A tegnapi napon kaptunk egy meglepetést is, váratlanul kiraktak egy rettentően aranyos videót a Yesterday című dalhoz, mely alatt kiskori felvételek láthatóak a srácokról, nem valószínű, hogy videóklipnek szánták, de szerintem érdemes megnézni, mert tényleg nagyon cuki.

 

Mint említettem tehát, holnap végre valahára VOLT Fesztivál, nagyon várjuk, egyelőre még nem tudunk semmit a banda tartózkodási helyéről, de hamarosan biztos érkeznek a hírek. Tőlem az oldalon már csak a fesztivál után láthattok bejegyzést, ígérem, hogy hozok egy csomó mindent, és ahogyan azt ígértem, megtalálhattok Instagramon és Twitteren (katt a közösségi oldalak neveire, Szandi fiókjai: Insta, Twitter), várhatóan sokat fogunk posztolni, úgyhogy ha komolyan érdekel a fesztivál, de sajnos nem lehettek ott, ajánlom figyelmetekbe! Elkészültünk a zászlóinkkal is, nagyon fel vagyunk készülve, úgyhogy már csak azért szorítok, hogy ne szakadjon ránk az ég. 
Legyetek jók, holnapután találkozunk!

Evolve album listening party

2017.06.28. 17:01, 🅽iki
http://kepkezelo.com/images/d4e9g67u62cm73nr7472.jpg

3 NAP A VOLT FESZTIVÁL ZÁRÓNAPJÁIG

Sziasztok!
Egy apró kis hírecske rólam: végre valahára leérettségiztem, így teljes erőbedobással lehetek itt az oldalon, nem lesz olyan, hogy lelkiismeret furdalással kell írnom bejegyzést, mert tanulás helyett csinálom. Végre hangolódhatok a VOLT-ra, egyelőre furcsa még ez a hirtelen jött szabadság, de hamar bele fogok szokni szerintem. Na mindegy, ez csak egy apróság volt, valamilyen szinten fontosnak tartom, hogy belőlem is kaphassatok néha, elvégre úgy az igazi, ha nem ismeretlen az a valaki, aki egy weboldal mögött áll.

Na de térjünk vissza az Imagine Dragonsra. Magyar idő szerint tegnapelőtt késő este a banda tartott egy élő listening party-t, mely során egyesével végigmentek az Evolve dalain, és mindegyikről mondtak néhány szót. Szerintem ez mindig nagyon érdekes, ezáltal még inkább megtöltődik egy dal tartalommal, az én esetemben az It's Time volt az a dal, ami rengeteget jelentett önmagában is, de amint hallottam róla egy s mást másoktól és a bandától, hogy tulajdonképpen mit is jelent nekik, még több erőt és energiát adott neki. A rövid videókat Twitterre posztolták egyesével, YouTube-on egyelőre azonban fent van még egyben az egész, viszont arról a csatornáról általában hamar lekerülnek a videók, így ha ennek is ez lesz a sorsa, igyekszem pótolni.
Menjünk akkor sorba, mindent lefordítok nektek (a zárójeles "link" a tweetekhez vezet):

1. I Don't Know Why (LINK)
Dan: Az I Don't Know Why egy sötét nyolvanasévekbeli/ jövőbeli hangzással életre keltett dal, ami egy veszélyes kapcsolatról szól, vizuálisan pedig a kedvenc filmjeim jelennek meg benne a nyolcvanas évek végéről, kilencvenes évek elejéről. Amikor alkotunk, akaratlanul is vizuálisnak kell lenned, főleg manapság, amikor a vizualitás és a hangzás kéz a kézben járnak, egymás szinonímái.
Wayne: Bármikor örömmel leteszem a gitáromat, ha valami más ötlet felmerül, mert nektek srácoknak nagyon jó ötleteitek vannak, amik nekem nem jutnak eszembe, olyan ez, hogy négy különböző agy dolgozik egyszerre.
Dan: A gitár teszi olyan jóvá azt a dalt, az a kedvenc részem.

2. Whatever It Takes (LINK)
Dan: Ez a dal a legsebezhetőbb, lírai dalom, amit valaha írtam. Dalszerzőként tipikusan az okozta a gyengeségemet, hogy metaforák mögé bújtam, mert féltem, hogy az emberek megtudják, mit mondtam vagy gondoltam valójában, és ez az a dal, ahol igyekeztem igazán megnyílni és egyértelműnek lenni.
Wayne: Néhány dal csak úgy bumm, elkészül, míg másokat át kell dolgozni.
Dan: A refrént jó párszor átírtuk.
Wayne: Igen, ez körülbelül a harmincadik generációja a dalnak.
Dan: A Whatever It Takes megtestesíti az albumot, tiszta, precíz és érzelmes, és remélhetőleg elvezeti az embereket oda, ahol elfogadják gyengeségeiket, bizonytalanságukat és szembesülnek velük, eközben pedig teljesítenek mindent, amit akartak, és ez a dal arról szól, hogy bármi áron megtegyék ezt, hogy elfogadd önmagadat, és bármi áron érd el az álmaidat.

3. Believer (LINK)
Dan: A Believerben a legnehezebb a dobolás, és Platzman egy rendkívül jó dobos.
Platz: A dal ezzel a szemetes dobbal kezdődik, ami konkrétan egy szemetesláda a dob felett, és bár a tempó lassú, nagyon aktívnak kell lenni, mert igazán trükkös egy dal.
Dan: Úgy véltük, ez a dal az igazi átmenet a Smoke + Mirrorsból az Evolve-ba, benne van a Smoke + Mirrors alatt keletkezett düh, az átmenet pedig elvisz a megváltáshoz és a reményhez, ami az ünneplés, maga az Evolve. Szóval a fejemben ez a dal hídként létezik a két lemez között, és ezért jelent meg a Believer elsőként.

4. Walking The Wire (LINK)
Dan: A Walking The Wire egy szerelmes dal, és határozottan nem jellemző rám szerelmes dalokat írni, nem azért, mert nem szeretek vagy mert szívtelen lennék, csak nem olyan könnyű nekem ez anélkül, hogy ne legyen túl elcsépelt, olyan amit korábban már százszor leírtak. Eddig minden kapcsolatomban úgy éreztem, hogy bármely pillanatban darabokra eshet, mintha drótkötélen sétálnál, és ez gyönyörű fent a magasban, de tényleg bármikor összedőlhet az egész. Sok kapcsolatom jutott erre a sorsra, de élvezd a jelen pillanatait, csodáld a magasságot, viszont ne nézz le, mert akkor látni fogod, mi van alattad.
Wayne: Igen, ez a dal rólam és Danről szól.

5. Rise Up (LINK)
Dan: A Rise Up-on John Hillel dolgoztunk együtt, aki egy fantasztikus producer és egy rendkívüli ember egyaránt. Szerintem Wayne gitárjával állt össze igazán a dal, az tette rá a pontot az i-re. Ez egy erőteljes dal, ami arról szól, hogy látni akarja a világot, illetve hogy kinyitja az összes ajtót még úgyis, hogy az talán bántani fogja őt, mert a hibák az élet nagyon fontos részei. Szeretek élni és szeretem az embereket is.

6. I'll Make It Up To You (LINK)
Dan: Ebben a dalban egy elképesztő Wayne-féle gitárszóló van, az I'll Make It Up To You rendelkezik leginkább nyolcvanas évek hangzással az albumon, ez az egyik kedvenc dalom a lemezen. Számomra ez a hetedikes táncokat hozza vissza azzal a lánnyal, aki tetszik neked, mint a Lady In Red című szám, az a szerzemény brilliáns.

7. Yesterday (LINK)
Dan: A Yesterday-en Alex Da Kid-del dolgoztunk, és a fiatal korunk kedvenc bandái dalaiból inspirálódtunk, Alex nagyon-nagyon jó a különleges, fekete zene ritmikus hangszerelésben, segített abban, hogy összeálljon a kép.
Platz: Rengeteg különféle hangzás jelenik meg együtt.
Dan: Nagyon izgatott vagyok, hogy élőben játszhassuk ezt a dalt.

8. Mouth Of The River (LINK)
Wayne: Ez egy mókás dal, a producer, akivel együtt dolgoztunk egyelőre nem olyan ismert, Tim Edgarnak hívják, és ez az egyik első munkája volt számunkra. Nagyon jó volt vele dolgozni.
Dan: Ő egy igazi zenész, több hangszeren is játszik, és fantasztikus, amikor új dolgokra kerül sor, különböző módokon tudja a dobolást meleggé és frissé tenni, miközben együttesen van meg az analóg és a digitális érzet.

9. Thunder (LINK)
Dan: A Thunder a legminimalistább dal az Evolve-on, amit nagyon nehéz volt elérni számunkra, egy igazi kihívás, nagyon élveztük. Lefejtettük a rétegeket, és próbáltunk mégis olyat alkotni, ami érdekes lesz. A dallamot is nehéz volt létrehozni. Minimalizmusa ellenére egy erőteljes dal, dalszövegileg a legőszintébb. A fiatalságomról szól, a jó és a kevésbé jó részeiről egyaránt.

10. Start Over (LINK)
Dan: Amikor megszólal a basszus a második verzében,az visszarepít engem A Graceland korszakba, ami a kedvenc lemezem Paul Simontól.
Ben: Király volt, hogy lehetőségünk nyílt egy kicsit valami nem szokásosat is kipróbálni. Az nem gyakori, hogy a hüvelykujjamat rányomom egy húrra az Imagine Dragons zenéjében, de van ebben a dalban egy csapkodós hangzás.
Platz: Megidézed a belső mogyoróidat?
Wayne: Törd szét!
Ben: Mindig ütögetned kell azt a dolgot.
(Emlékeztek a fenékcsapkodós dalra? Úgy tűnik ez (is?) egy ilyen mestermű)

11. Dancing In The Dark (LINK)
Dan: Néhanapján ez a kedvenc dalom az albumról. Szabadságról szól a sötétségben, arról a kötetlenségről, amikor a sötétben senki nem lát, és bármit csinálhatsz, szabadon táncolhatsz, és ez egy gyönyörű kép, mert életem nagy részében féltem a rivaldafénytől és attól, amit az emberek gondolhatnak, szóval most már csak egyszerűen kizárom és a sötétben táncolok.

Így a végére pedig hozzátenném, hogy a Media menüpontban történt néhány frissítés, letölthető ugyanis mindhárom album, és hamarosan az Evolve dalszövegei is felkerülnek. Nézzetek körül!

Hurricane & Southside Festival

2017.06.25. 10:57, 🅽iki
http://kepkezelo.com/images/785nzpsaqx1ckhnqq80c.jpg

6 NAP A VOLT FESZTIVÁL ZÁRÓNAPJÁIG

Sziasztok!
A tegnapelőtti napon nemcsak az Evolve megjelenése foglalta le az Imagine Dragons tagjait, hanem meg sem álltak Németországig, ahol egy újabb fesztivál színpadjára álltak fel. Németország is egyébként tagja volt azon országoknak, ahol listavezető lett az Evolve a megjelenés napjának reggelén, így rajongókkal bővelkedő országba látogattak el ezúttal is. Tegnap este is egy német fesztiválon lépett fel a banda, azonban teljesen érthetetlen módon nem jönnek az információk az eseményekről, a Hurricane fesztiválról akadt néhány kép, videóknak és setlistnek azonban nyoma sincs, a Southside-ról pedig mindössze egy selist látott egyelőre napvilágot, úgyhogy arra számítsatok, hogy újdonságok hírére frissülni fog a poszt.

15.jpg   13~0.jpg   11~0.jpg   10~0.jpg   4~0.jpg

5~0.jpg   6.jpg   1291016749-hurricane-festival-NRa7.jpg   2~0.jpg   12~0.jpg

Semmi információt nem tudok mondani a Hurricane Festivalon előadott dalokról, azonban a másnapi Southside setlistjét megtalálhatjátok alább.

1. Thunder 10. Song 2 (Blur cover)
2. Gold 11. Amsterdam
3. It's Time 12. I'm So Sorry
4. Whatever It Takes 13. Three Little Birds (B. Marley cover)
5. Forever Young (Alphaville cover) 14. I Bet My Life
6. Hear Me 15. On Top Of The World
7. Bleeding Out / Demons 16. Believer
8. The River Zárás
9. Shots 17. Radioactive & Nothing Left To Say

Láthatjátok, hogy bár az album megjelent, a srácok nem éneklik az új dalokat, így azt kell feltételeznünk, hogy a turnéig nem valószínű, hogy hallhatjuk élőben fesztiválok keretei között, így a VOLT Fesztiválon sem kaphatunk ízelítőt az újdonságokból, amit eléggé sajnálok, viszont ha a turné során ismét helyszín leszünk, aggodalomra semmi ok. Tegnap volt egyébként, hogy egy hét múlva érkezik az Imagine Dragons, alig várjuk, én és Szandi jó ideje készülünk már, saját pólót csináltattunk, illetve batikolt zászlókkal is igyekszünk nyilvánvalóvá tenni, kikért is látogatunk el a fesztiválra, szóval ha ott lesztek, keressetek két lányt, akiknél nagy lila zászló lesz a kezükben. Az elsőszámú célunk az, hogy odaadhassuk nekik, úgyhogy nagyon szorítunk azért, hogy minden tökéletesen alakuljon.
Ahogyan azt korábban is ígértem, olyan részletességgel hozzuk majd nektek az információkat, hogy úgy érezhessétek, ti is velünk voltatok a VOLT Fesztiválon, és ha azonnal szeretnétek értesülni az eseményekről, kiírom majd nektek az Instagram és Twitter elérhetőségeinket. Ha jobb oldalra pillantotok egyébként, jelen állás szerint egyetlen egy fellépés választ el már csak minket az Imagine Dragonstól. Mi nagyon izatottak vagyunk, remélem, velünk tartotok majd, és végigkíséritek kalandunkat! :)

Frissítés: megjelent néhány kép a Southside Festivalról, további fényképet találhattok a galériában!

b~0.jpg   hdsgf.jpg   c~0.jpg   da.jpg   v.jpg

x.jpg   z~0.jpg   y.jpg   i~0.jpg   q.jpg

 
visitors
Indulás: 2017-01-14
 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre