NEWS

A legújabb trend: ID az előzetesekben

2017.06.14. 13:26, 🅽iki
http://kephost.com/images/2017/06/14/trailer.jpg

Sziasztok!
Most picit lecsendesedtek a dolgok az Imagine Dragons körül, azonban semmi ok a csüggedésre, hamarosan belecsapnak a lecsóba, és nem lesz megállás egészen július végéig. Holnap lesz egy koncert Amerikában, és ettől kezdve rendszeresen lesz valami izgalmas történés a banda életében. Hihetetlen, de a legjelentősebb esemény mind közül is nagyon hamarosan itt lesz, jövőhéten, egészen konkrétan NYOLC nap múlva érkezik az Evolve, a legújabb album, mely olyan szinten ígéretesnek tűnik, hogy a rajongók mellett mások is egyre többet beszélnek róla, nagyon sokan várják, és a nyár egyik legnagyobb durranásának van kikiáltva. Rettentően kíváncsiak vagyunk, annyi mindent tartogat számunkra, biztosan számíthatunk különböző stílusokra, és bár közreműködés nem lesz hallható (ezt egyébként nem tartom feltétlenül rossznak, manapság tényleg annyi van belőle, hogy időnként nem kár érte), újdonságként azonban kapunk szerelmes dalt, ami korábban nagyon nem volt jellemző az Imagine Dragonsra.
Most egyébként egy cikk lefordításával jöttem, manapság ugyanis igen népszerűvé vált Imagine Dragons dalokat beletenni előzetesekbe, és összeszedtem még párat kiegészítve azokkal a dalokkal, melyek szintén megjelentek filmekben. Figyelmeztetlek titeket, hogy a cikk írója sokszor idiótaságokat beszél (de most komolyan, nagyon nem akartam lefordítani, de végül csak átszenvedtem), úgyhogy ha fennakadtok pár dolgon, ne aggódjatok, én is átéltem.

***

Mint minden más a film bizniszben, az előzetesek is követik a trendeket. Valaki csinál valamit, abból nagy durranás lesz, és mindenki elkezdi lemásolni. Ennek legnyilvánvalóbb bizonyítékai a film előzetesekben használt zenék. Néhány évvel ezelőtt az Inception BRAAAHMS volt ott mindenhol (ITT egy videó, ez alapján tudni fogjátok, mi ez). Az utóbbi időben el lettünk árasztva olyan előzetesekkel, melyekben pop dalok szomorú változatai szólnak (nagyon sokkal, írtam már két listát is róluk - LINK, ha érdekel). Most pedig itt az új trend: Imagine Dragons.
A hatalmas népszerűségnek örvendő bandát hallhattuk már reklámokban, sorozatokban és rengeteg film előzetesében. A hét legnépszerűbb filmje, a Wonder Woman is felhasználta az egyik dalukat a végső trailerben, ami talán a legindokolatlanabb és legkevésbé odaillő választás volt eddig, ami a banda dalait illeti. Kutatási szándékból (és mivel az a rohadt Warriors dolog folyamatosan szól a fejemben, és szeretném ha mások is osztozkodnának szenvedésemben), itt van 12 olyan előzetes az elmúlt néhány évből, melyek mind tartalmaznak Imagine Dragons szerzeményt (ha kihagytunk egyet-kettőt, az azért fordulhatott elő, mert annyi példa van, hogy elvesztettük a fonalat).

1. Egy különc srác feljegyzései / The Perks of Being a Wallflower (2012) - "IT'S TIME"

Az Imagine Dragons uralma a film előzetesek világában ezzel a trailerrel keződött 2012-ben. A banda első single-jét tartalmazza, az It's Time-ot, a baljós előjel a filmek reklámozásának világában.

2. Vágyak szerelmesei / Thanks for Sharing (2012) - "DEMONS"

Soha nem hallottam erről a filmről korábban, de hallható benne Imagine Dragons dal. (A "the blood run stale" sor nagyon odavág). Úgy éreztem, ez a dal mindenhol ott volt korábban, megesküdnék rá, hogy benne volt egy csomó trailerben. És legalább egy reklámban is megszólalt.

3. Lopott szavak / The Words (2012) - "DEMONS"

Bradley Cooper karaktere átad egy kéziratot, amit talált a sajátjaként, és amikor a könyv sikeressé válik, rátör a bűntudat. Úgy is mondhatjuk, hogy küzdött a... démonjaival. [eldobja a mikrofont] [lecsukja a laptopot] [kisétál] [beül egy űrhajóba] [elhagyja a Földet] [az űrből bombázza a bolygót]

4. A burok / The Host (2013) - "RADIOACTIVE"

Soha nem láttam ezt a filmet. A Föld tényleg radioaktív volt benne? Mert akkor rendben vagyok ezzel a párosítással.

5. Croodék / The Croods (2013) - "ON TOP OF THE WORLD"

Oké, ez így együtt egész jó. Ezek a Croodék nagyon cukik. Lépjünk is tovább.

6. A makik szigete: Madagaszkár / Island of Lemurs: Madagascar (2014) - "ON TOP OF THE WORLD"

Az Imagine Dragons IMAX filmek előzetesében is közreműködött. Képzeljetek el egy szigetet makikkal. (És sárkányokkal. De leginkább makikkal).

7. Transformers: A kihalás kora / Transformers: Age of Extinction (2014) - "BATTLE CRY"

Az utóbbi években az Imagine Dragons magasabb szintre emelte a szövetséget a filmes iparral, hiszen már kifejezetten filmeknek is írtak dalokat. A Who We Are című daluk, ami a 12. körzetre hivatkozott, megjelenik Az éhezők viadala: Futótűzben. Ez a dal pedig, a Battle Cry a Transformers: A kihalás kora című filmnek íródott, hallható volt a film néhány promójában is. Szerintem az Age of Extinction (A kihalás kora) tökéletes cím lenne egy Imagine Dragons albumhoz.

8. Max / Max (2015) - "I BET MY LIFE"

Minden bandának vannak olyan dalai, amelyek kifejezetten olyan üzenetet közvetítenek, hogy ennyire tökéletesen passzoljanak egy filmhez? Vagy ezért van ilyen sok előzetes Imagine Dragons dallal?

9. Beavatott sorozat: A lázadó / The Divergent Series: Insurgent (2015) - "WARRIORS"

Úgy tűnik, az énekes Dan Reynolds ismétlődő "don't turn away now"-ja nem működött ebben a filmben. A lázadó 20 millió dollárral kevesebbet hozott, mint a Beavatott, majd a Hűséges hatalmasat bukott, hiszen alig hozott többet A lázadó bevételének felénél. A jegyeladás háború, ember.

10. Utazók / Passengers (2016) - "LEVITATE"

A film konkrétan arról szól, hogy egy férfi meggyilkol egy nőt, majd hazudik neki arról, amit tett és a szándékairól, és beleraknak egy szerelemről szóló dalt? Hogyne, jól hangzik! Nem is találhatnék jobban passzoló témát és dalt!

11. Wonder Woman / Wonder Woman (2017) - "WARRIORS"

Talán megőrültem, de szerintem elhitetik velünk, hogy Wonder Woman egyfajta harcos.

12. Gyilkosság az Orient expresszen / Murder on the Orient Express (2017) - "BELIEVER"

Ha van olyan együttes, ami igazán meg tudja ragadni egy hosszú, 1930-as évekbeli európai vonatút érzését, az egyértelműen az Imagine Dragons.

 

Hú, végre vége ennek a borzalomnak, nagyon sok mindennel nem értettem egyet, mint azt korábban is írtam, kicsit kattos volt ez az ember, vagy nem tudom. Mindenesetre nektek is feltűnt, milyen jó filmekben működött közre az Imagine Dragons? Egyből találtam vagy hármat, amit még nem láttam, viszont az előzetes alapján nagyon megtetszett, úgyhogy megérte elhozni nektek ezt a cikket.
Ahogyan ígértem, kiegészíteném a listát még pár dallal, ami vagy előzetesben, vagy filmben hallható volt.

+ 13. Mielőtt megismertelek / Me Before You (2016) - "NOT TODAY"

Egy rendkívül szeretnivaló könyvadaptáció, melynek középpontjában Louisa és Will szerelme áll, ám mint tudjuk, nem maradnak örökké együtt, és pontosan erről szól a kifejezetten ennek a filmnek készült szerzemény, a Not Today, ami nemcsak előzetesben, de a filmben is többször hallható.
Ajánlom mindenkinek, aki nem látta, Ed Sheeran és X Ambassadors is a betétdalok előadói között vannak, én speciel végigsírtam a stáblistát, a Not Today ugyanis akkor hallható végig.

+ 14. Vasember 3 / Iron Man 3 (2013) - "READY AIM FIRE"

A Marvel univerzium évről évre egyre tágabb, és a Vasember volt az, ami igazán meghozta a sikert. A trilógia utolsó része tartalmazza a talán kevésbé ismert Ready, Aim, Fire című dalt, ami a rockosabb hangzást nyújtja, tökletesen passzol Tony Stark sztorijához.
Nagyon ajánlom, a Marvel az egyik legnagyobb kedvencem az egész világon, Iron Man pedig a kedvenc szuperhősöm Amerika kapitány mellett.

+ 15. Az éhezők viadala: Futótűz / The Hunger Games: Catching Fire (2013) - "WHO WE ARE"

Már korábban olvashattátok, hogy a nagysikerű Éhezők viadalában is hallható egy Imagine Dragons dal, de most el is hoztam nektek.

+ 16. Angry Birds: A film / The Angry Birds Movie (2016) - "ON TOP OF THE WORLD"

+ 17. Suicide Squad - Öngyilkos osztag / Suicide Squad (2016) - "SUCKER FOR PAIN"

 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
visitors
Indulás: 2017-01-14
 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre