NEWS

MEGLEPETÉS ÚJ DAL: WALKING THE WIRE

2017.06.15. 14:48, 🅽iki
http://kepkezelo.com/images/xrthjn3o5q4mcdatl7ru.jpg

SRÁCOK, ITT AZ ÚJ DAL TELJESEN VÁRATLANUL!!!
Még mindig iszonyatosan túlteng bennem mindaz, amit ez az egész okozott, hiszen eleve mindenféle bejelentés nélkül érkezett a Walking The Wire, de ha be is jelentik, erre nem lehetett volna felkészülni. Emlékeztek, hogy mondtam, az Evolve-on lesz nem mindennapi módon szerelmes dal is? Hát megérkezett, és esküszöm, ennél szebb dalt az Imagine Dragonstól még soha nem hallottam. Ha esetleg felmerül bennetek az is, hogy olyan nosztalgikus a dal, hát teljesen egyetértek, ugyanis tisztán hordozza magában a Night Visions hangulatot és stílusát, csak meg lett spékelve egy kis szerelemmel és azzal a bizonyos kiteljesedéssel, amit maga az Evolve album képvisel, ebben a dalban érzem ezt igazán a már megjelentek közül. 
Nem tagadom, rettentően elfogult vagyok, de van egy olyan érzésem, hogy mindenki számára különleges érzéseket vált ki ez a dal, hiszen tudom, milyen volt hallgatni a már kiadott single-öket, és milyen volt ezt. Komolyan mondom, ilyet még nem tapasztaltam, el sem tudom képzelni, milyen lesz ezek után a többi szám az albumon. Vajon lesz még ehhez hasonlóan meglepetés megjelenés? Simán el tudom képzelni, de mint mondtam, nem lehet mindenre felkészülni. Egyébként ha ezt a dalt meghallom majd élőben a VOLT-on, biztosan szakadni fognak belőlem a könnyek. 
Ez a bejegyzés most kevésbé sikerült objektíven, na de rajongói oldalról van szó, én meg most rajongok. Most pedig végre linkelem a csodálatos szerzeményt, a videó alatt pedig a dalszöveget is megtalálhatjátok!
Köszönöm, hogy elviseltek, remélem, nektek is fog tetszeni a dal

Beágyaztam nektek ide egy oldalról, hallgassátok meg, aztán ha tetszik, le is tölthetitek!

Walking The Wire

Do you feel the same when I'm away from you ?
Do you know the line that I'd walk for you ?

We could turn around or we could give it up

But we'll take what comes
Take what comes
Oh the storm is raging against us now
If you're afraid of falling then don't look down
But we took the step, and we took the leap
And we'll take what comes
Take what comes

[Pre-Chorus]
Feel the wind in your hair
Feel the rush way up here

[Chorus]
We're walking the wire, love
We're walking the wire, love
We're gonna be higher, up
We're walking the wire, wire, wire

There's nights we had that just walk away
And there's tears we'll cry but those tears will fade
It's the price we pay when it comes to love
And we'll take what comes
Take what comes

[Pre-Chorus]
Feel the wind in your hair
Feel the rush way up here

 

 

[Chorus]
We're walking the wire, love
We're walking the wire, love
We're gonna be higher, up
We're walking the wire, wire, wire

[Post-Chorus]
So look out down below
Look out down below
Look out down below
Walking the wire, wire, wire
So look out down below

[Bridge]
Oh I'll take your hand when thunder roars
And I'll hold you close, I'll stay the course
I promise you from up above
That we'll take what comes
Take what comes
Love

[Chorus]
We're walking the wire, love
We're walking the wire, love
We're gonna be higher, up
We're walking the wire, wire, wire

[Post-Chorus]
So look out down below
Look out down below
Look out down below
Walking the wire, wire, wire
So look out down below

 

 

A posztot már nagyjából ötödjére frissítem, de naprakésznek van kikiáltva az oldal, úgyhogy ez ezzel jár. Legújabb kiegészítés a témával kapcsolatban, hogy az Imagine Dragons éppen az imént (18:45) jelentette be, hogy éjfélkor érkezik a Walking The Wire. A mai történések azonban nem hackelések voltak, mivel maga Ben McKee is közzé tette a banda hivatalos YouTube csatornájára feltöltött videót, nem sokkal utána kezdődtek a letiltások, így arra gondolhatunk, hogy az Imagine Dragons ravaszkodott, jól felcsigázta a rajongókat, majd leszedtek mindent, hogy hivatalosan bejelentsék a dolgot. Azok egyébként, akik már előrendelték az albumot bármely merch termékkel, megkapták az új dalt is.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
visitors
Indulás: 2017-01-14
 


Alicia Vikander - A legbiztosabb magyar forrásod az Oscar-díjas színésznõrõl! Képek, cikkek, hírek, minden egy helyen!    *****    -----Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!----    *****    Nem lehet saját lovad? Nevelj virtuálisan ITT! Nevelj, versenyezz, licitálj szebbnél szebb lovakra!    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG -A LEGINFORMÁLTABB ÉS LEGTARTALMASABB MAGYAR HONLAP AZ ÉNEKESNÕRÕL - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG    *****    Ho-ho-hó! A Mikulás útra kész! Azaz... Hol a sapkája??? Ó jaj! Most mi lesz? Gyorsan gyertek a Mesetárba!    *****    Ha te is szereted az Arrow sikersorozat elbûvölõ házaspárját látogass el az ország egyetlen Olicity rajongói oldalára!    *****    Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony    *****    VIDEOJÁTÉK HONLAP! Retro játékoktól, a legújabbakig! Friss újdonság: Call of Duty: WWII és WoW: Battle for Azeroth!    *****    Kapható a VÖRÖS HÓ címû regény. Kaland és rejtély az örök fagy birodalmában. VÖRÖS HÓ. Részletek a weboldalon!    *****    Ho-ho-hó! A Mikulás útra kész! De hova lett a sapkája??? Ó jaj! Elmarad a Mikulás-nap??? Gyorsan gyertek a Mesetárba!    *****    Legfrissebb videojátékok, fõleg Warcraft és FPS játék hírek! Blog, Airsoft, Tech! Kattints ide!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    Hová bújnak a virágmanók, ha elered az õszi esõ? Nem találjátok ki? Nyuszi mama majd elárulja! Gyertek a Mesetárba!    *****    Nálam nincsenek AKCIÓK, minden elemzés BECSÜLET KASSZÁS, az oktatás pedig INGYENES! Keress oldalamon!    *****    Bavaria 42 2018ban is várunk szeretettel mindenkit egy felejthetetlen tengeri vitorlás túrára! Vitorlás tudás nem szükséges!! Bavaria 42    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - HA ELSÕKÉZBÕL SZERETNÉL INFORMÁLÓDNI, AKKOR ITT A HELYED - LEGFRISEBB HÍREK, KÉPEK, CIKKEK!    *****    Karácsonyra szép AJÁNDÉK egy Személyre szóló asztrológiai elemzés! Kinyomtatva és bekötve örök emlék marad!    *****    ***MUNKALEHETÕSÉG!*** Új cég, új lehetõség, ingyenes regisztráció! Ugye tudod, mit jelent elsõk között lenni...?!    *****    A legfrissebb videojátékokról olvashatsz híreket! Elemezzük a Call of Duty sorozat legújabb részét World War II    *****    A RENDKÍVÜLI horoszkóp akciók Karácsonyig tartanak,most rendelj saját illetve szeretteid részére elemzéseket. Kattints