Sziasztok!
Megtörtént, másodjára is láthattam az Imagine Dragonst, földöntúli élmény volt ismételten, de haladjunk csak szépen sorjában! Srácok, valami elképesztő volt az egész, és szerintem egyáltalán nem mondok hülyeséget azzal a kijelentéssel, hogy különleges helyre kerültünk a srácok szíveiben, erről több minden is tanuskodott. De mint ahogyan azt ígértem, itt az exkluzív beszámoló tőlem, ugyanis utaztam három órát Sopronig, hogy megismételjem azt a csodálatos élményt, amit 2016 januárjában is megéltem. Persze a fesztivál csomagolás kicsit más, semmiképpen sem rosszabb, de egyértelműen eltér a hagyományos koncertektől, főleg ha a kiszolgáltatottságot nézzük. Na de vágjunk is bele, bocsi előre, ha nagyon nyakatekert és részletes, de a teljes napomat szerettem volna elmesélni nektek, természetesen a nagy eseményre hangsúlyt fektetve. Nagyon király helyünk volt, úgyhogy ebben a bejegyzésben a saját fényképeinket kukkanthatjátok meg. Először is hoztam néhány képet nektek arról, hogyan is töltöttük a fesztivált!

Szombat reggel igyekeztünk időben kelni, hogy el tudjunk készülni, mert volt egy s más terv, ami időigényes feladatnak számított, így nem akartuk, hogy rohanás legyen belőle. Próbáltunk valami fesztiválos sminket felrakni, végül nagyjából sikerült, és később az is kiderült, hogy korábbi aggodalmaink ellenére igen tartós lett. Fél kilenc körül indultunk, és úgy egy órával később értünk oda a Keleti pályaudvarra, innen indult ugyanis a vonatunk Sopronba. Rettenetesen féltem egyébként, mert Budapesten zuhogott az eső, de konkrétan szakadt, azt hittem, lassan hó fog esni. Kiderült amúgy, hogy teljesen véletlenül a megfelelő vágánynál várakoztunk, csupán azért tartózkodtunk ott, mert azon a környéken volt a legkevesebb ember. A fülke király volt, hiszen rendelkezésünkre állt wifi és konnektor is. Az út amúgy borzasztóan hosszú volt, mivel alapból késett is a vonat, tehát három órát kellett átvészelnünk, félreértés ne essék, a vonattal nem volt probléma, csak nem esett jól az a bezártság. Egyébként meg egy végtelenül vihogó lánycsapat utazott együtt velünk a fülkében, és az efféle dolgokat nem igazán csípem.
Nagyjából tehát negyed egykor értünk a végállomásra, korábban pedig megbeszéltük egy Twitterről ismert leányzóval, aki osztálytársával készült a fesztiválra, hogy egyesüljünk, aztán kétszer kettő helyett négyen leszünk, egy fesztiválon egyébként ez totálisan bölcs döntés. Nem akartunk buszozni, így felsétáltunk a Lővér kempingbe, ami ugye a VOLT Fesztivál helyszíne, és azt gondolom, hogy felesleges lett volna buszozni, ez teljesen emberi távolság volt, viszonylag hamar felértünk. Na most, amint megjelent a sok plakát, Szandi és én iszonyatosan izgatottak lettünk, és ez a belépésnél még nem volt minden. Gyorsan előkaptuk a belépéshez szükséges iratokat, majd megszereztük a gyönyörűséges kék karszalagunkat, rajta a zárónap dátumával: 2017. július 1. Amikor rájöttem, hogy csak a bérletesek kapnak strapabíró karszalagot, nagyon csalódott lettem, mert elhordtam volna hónapokig ezt a belépőt, ez viszont sanszos volt, hogy a papír meg sem éri a másnapot... Volt, ami erre rásegítsen. A srác, aki ránk adta a karszalagot, kérdezett az Imagine Dragonsról, aztán amikor továbbmentünk a voucher-kód leolvasásához, illetve a táskák átnézéséhez, a bódéból az Evolve album szólt hát kitől mástól, mint az Imagine Dragonstól, pont véget ért a Thunder, majd elindult a legnagyobb kedvencünk, a Walking The Wire. Kezdődhetne ennél jobban egy fesztivál?!
Aztán kicsit sokkhatásként ért az a sok minden, ami elénk tárult, meg kellett beszélnünk, mik a tervek, és az első feladat a festipay-es kártya igénylése volt, ami gondol nélkül megtörtént. Jött a nagy felderítés a helyszínen, körülnéztünk, és folyamatosan azon járt az eszünk, hogy hol készítsünk fotókat. Végül egyébként úgy vélem, hogy sikerült néhány nagyon jó kép, remélem, örülnek majd neki a követőim Instagramon. Még egy fotós csávó is megtalált minket, csinált pár képet rólunk a zászlókkal, és mondta, hogy ott lesz ő is a koncerten. Viszont voltam olyan hülye, hogy elfelejtettem rákérdezni arra, hogy hol fognak megjelenni a képek (ha egyáltalán megjelennek?!) Tulajdonképpen nagyon nem tudtam magára a VOLT-ra hangolódni, nekem az Imagine Dragons kellett, miattuk utaztam ennyit, ez pedig megkövetelte azt, hogy eszerint cselekedjünk: miután észrevettük, hogy már néhányan letelepedtek a színpadhoz, és bár még számos zenekar fellépése volt soron az Imagine Dragons előtt, ők már konkrétan odaköltöztek, így jött a nagy elhatározás, ami nagyjából azt jelentette, hogy színpadnál csövezés lesz egész nap. Nem mintha bánnám, szó sincs róla, de azért ezt erőteljesen kihangsúlyoznám, mert még ha egyszer-egyszer halálunkon voltunk is, gondolkozás nélkül határoztuk el magunkat ezügyben. Nem volt könnyű, meleg volt, az emberek is egyre többször odatömörültek, de kitartottunk. Hogy miért? Hát szeretett bandánkért, az Imagine Dragonsért.
A reggeli időjárás megköveteli a helyzetjelentést, és ahogy mondtam, nagyon meleg volt, minket tűzött folyamatosan a nap (még jó, hogy árnyékolónak is felhasználhattuk a kis zászlóinkat), de eszünkbe sem jutott volna elmenni, természetes dolog volt lebetonozva várni a nagy pillanatot. Addig is azonban voltak ugye még fellépések, jött a szelidebb Animal Cannibals, akiknek a koncertjük végén még egy-egy párnát is megkaparinthattunk, mellyel egyébként párnacsatázni kellett volna oly módon, hogy az a párna kieressze magából a töltelékét. Kevesen áldozták fel új szerzeményüket, hiszen ingyen szerezhettük meg ezt az egyébként tökre jópofa dolgot, így Szandival amennyire csak lehetett, belegyömöszöltük a táskáinkba. A magyar együttes tehát elég lightos volt és szerencsére rövid is, valamint emberekben sem bővelkedett a színpad környéke. Kis szünet után azonban egy brit banda következett, a The Cult, ami egy félórára még jó is lett volna, itt viszont eléggé nagy tömeg alakult ki, és a végére már eléggé rosszul voltunk, az utolsó pillanatban ért véget a koncert, mert már tényleg borzasztó volt. Szandi mellett állt egy gyerek, aki amúgy bepofátlankodott elénk úgy, hogy mi már hosszú órák óta ott aszalódtunk, és ha nem lett volna elég az, hogy Szandi kb kettétörte a karját ezzel védve az őt megillető helyet, én meg táncolást imitálva párszor nekiugrottam, de semmiféle reakciót nem kaptunk, komolyan, én elég hosszú ideig terrorizáltam a körülbelül 186 centis gyereket, mert mi kicsik vagyunk, és egyértelműen gátolta a jó kilátásunkat, amiért eleget tettünk szerintem (spoiler: egészen végig előttünk volt, bár a végére valamelyest megemberelte magát). Egész nap a Twittert frissítettem, hogy van-e már valami hír, de nagyon sokáig a hajnali kettőkor a banda által kiírt tweet volt a legfrissebb, amiben Bécsről írtak. A VOLT Instagramján láthattunk aztán négy óra körül egy story-t, melyben világossá vált: megérkezett az Imagine Dragons.
A The Cult után nem lettünk sokkal kevesebben, pedig abban reménykedem, hogy na, most talán pihenhetek egy kicsit és levegőhöz juthatok. Hát nem. De bevettem gyógyszert, szóval helyrejöttem. És innentől elég sok minden történt. Fél nyolc előtt végzett a brit banda, majd szépen lassan közeledni kezdtek a felhők. Esküszöm, nekem fel sem tűnt, a hátam mögül jött egyébként, korábban a nap folyamán pedig szinte biztos lettem abban, hogy nem is semmilyen rossz idő már. Basszus, mennyit kell még tévednem. Sokan közületek már biztos hallottátok, mi történt. De nagyon sokáig nem volt semmi komoly. Szandi hozott világítós karkötőket, azokat "aktiváltuk", és rettentően izgatottak voltunk, én folyamatosan a színpadot fürkésztem, illetve a backstage-et, hátha előbukkan egy fejecske, és bármilyen hihetetlen is, folyamatosan feljárkált a színpadra egy Platz hasonmás, majd pedig egy Ben utánzat, én esküszöm nektek, hogy volt ott hasonlóság, ezért elég sokszor okvetlenül is kiugrott a szívem a helyéről. Ahogy telt az idő, az izgatottság egyre mérhetetlenebb mértékeket öltött, majd eljött nagyjából fél kilenc. A koncert ugye kilenctől kezdődött. A bazi nagy kivetítőkön megjelentek a rendkívül barátságos figyelmeztetések, melyek heves esőzésről és nagy szélről jeleztek. Nagyon gyakran kiírták. Én meg annyira elképzelhetetlennek tartottam, hogy ennyi kitartó meló után bármi is belezavarhat a tökéletes koncertbe, de hát, tudjátok, mintha már előfordult volna, hogy tévedtem valamiről. Egyszerre ugrott ki a szívem a helyéről és hasadt szét a mellkasom mindattól, ami ideérkezhet mindent tönkretéve. Alapvetően viszont nem is akartam ebbe belegondolni, és nem is ez dominált, de ez a kettősség okozott néhány kellemetlen percet. Szandi percenként lökte nekem az izgatottságáról árulkodó szavakat, de én nemigen reagáltam, mert nagyon koncentráltam arra, hogy jó legyen ez a koncert. Tényleg, kicsit mintha transzba is estem volna, annyira fontos volt ez számomra. Az idő nem javult, egy darabig csak hébe-hóba csepergett az eső, aztán már sejteni lehetett, hogy ez itt bizony nem fog megállni. Úgy döntöttünk, nem kockáztatunk, felvesszük a belebújós esőkabátjainkat, cuccainkat meg jól összetömörítettük a korlátnál, ahol ugye a helyünk volt. Pulzusom az egekben, már néhány percenként elindult egy-egy visítós hullám, természetesen csatlakoznom kellett. A kivetítőkön ment időről időre reklám, az egyik pedig pontosan úgy kezdődött, mint a Whatever It Takes, szóval mindenki egyszerre sikoltott fel, amikor meghallottuk, mert az egyezés félelmetes volt, a srácok pedig bármelyik pillanatban kijöhettek a színpadra. Az eső csak ezután kezdett rá igazán...
Felvillant a ledfal, jöttek a lila-kék színek, majd a Thunder üteme indult el: pontban kilenc órakor színpadra lépett az Imagine Dragons, akik mit sem törődve a könyörtelen időjárással, egy olyan koncertet hoztak össze, mint  talán még soha. "Just a young gun with a quick fuse, I was uptight, wanna let loose", gyerekek, ez földöntúli érzés volt! Tudnotok kell, hogy a koncerten ülőhelyünk volt, és bár nem voltunk messze, egyáltalán nem volt ehhez fogható. Tudjátok, annyira rettenetesen hihetetlen dolog tud ez lenni, olyan érzés volt bennem, mintha régi ismerősökként látnánk viszont egymást, hiszen ott volt a koncert, és amellett, hogy rengeteget hallgatom őket, január óta vezetem ezt a drágaságos rajongói oldalt, aminek gondolata különösen a találkozás pillanatában tett igazán büszkévé, hiszen amellett, hogy igazán keményen dolgozom a lappal, olyan mélységekbe áshattam az Imagine Dragonst illetően, hogy valamilyen szinten kialakult bennem egy olyan érzés, hogy ismerem őket. Ez furán hangozhat, de sokkal közelebb érzem magamat hozzájuk, mint egy szimpla együtteshez, ezt már régen túlnőtték a szememben. Különleges pillanat a megjelenésük, nyilván alapból is az lett volna, de most több dolgot éreztem egyszerre. Már zuhogott. Nem szimplán esett, zuhogott. Hogy ez megakadályozott volna engem a telefonom használatában? Nem, viszont mondhatni visszafogta, a budapesti koncerten ugyanis túl sokat foglalkoztam a telefonommal, és emiatt gyilkos lelkifurdalás tört rám számtalanszor, ezért elhatároztuk, hogy legközelebb ilyen nem lesz. Most azonban kivitelezhető sem lehetett volna, hiszen szerintem így is kapott a telefonom eleget, de most bőven tudtam tombolni is mellette, ezzel az aránnyal kiegyezek. Látni az arcukat ilyen közelségből, a mimikájukat, mosolyukat, csillogó szemeiket, leírhatatlan, amíg nem látod, el sem lehe képzelni, milyen gyönyörű látvány. Gold. Majd következett a valaha volt legerőteljesebb Imagine Dragons dal, az It's Time, mely a már jól megszokott módon indult; Dan lassabban énekelte a refrént, mi csatlakoztunk hozzá természetesen, és ezt követően indult el a dal. Ez volt az első, hogy Dan lejött a színpadról, de sajnos pont a másik oldalon fogta a kezeket, visszafelé pedig amikor vártuk, már nem csinálta, csak ment előre énekelve. Ez a dal annyira elképesztő, mindig írom nektek az oldalon, hogy milyen tartalma van az It's Time-nak, élőben pedig... egyszerűen csodálatos. Dan közben megint kiemelte, milyen fontosnak tartja a terrorizmus elleni harcot, ő ezt pont a zenével teszi, hiszen a zene összehozza az embereket, együtt erősek vagyunk, és ha van egy ilyen jelentős kötelék közöttünk, senki sem bánthat minket. Különösen kedveltem azokat a momentumokat, amikor Dan "VOLT FEST" vagy "HUNGARY" kiáltást hallatott, szerintem ezzel is csak személyesebbé válik egy koncert, határt von a fellépések között, ezáltal meghittebbé válik külön-külön mindegyik. Whatever It Takes, Hear Me majd egy Bleeding Out/Warriors mash-up, a budapesti koncert óta nekem ez a két dal teljesen összetartozik, mert olyan tökéletesen jön egyikből a másik. Minden koncert egyik legszebb pillanata a Demons, ezen senki sem vitatkozna szerintem, az egyik legelső dal, mely által megismerte őket a világ, nem tudom elképzelni, hogy a Demons valaha is unalmassá válhat valaki számára. Léteznek egyes dalok, melyeknek jelentése időről időre megújul attól függően, mi történik mondjuk az életünkben. Ez szerintem pont ilyen. The River. Nagy Night Visions kedvenc, bár az az album önmagában masterpiece, egy rossz szavam sincs ellene, de ennek a dalnak kifejezetten jól áll, ha színpadon adják elő. Következett a Shots, a Smoke + Mirrors turné setlistjeinek első dala, sosem felejtem el, amikor 2016. január 20-án felcsendültek a jól ismert dallamok, és akkor láthattam őket először élőben. A kedvenc részem az "In the mean time we let it go, at the road sign we used to know..." stb, ne dalszövegekből álljon a beszámoló. Egy igen izgalmas és bulis feldolgozás következett ezután a Blur Song 2 című dala. Itt említeném meg azt, milyen hihetetlen energia tombolt a Telekom Nagyszínpadnál, elképesztő volt, hogyan tombolt az a sokezer ember, felejthetetlen élmény, egyszerre dobbantak a szívek. Nemcsak a közönségé, hanem velünk együtt a srácoké is. Az Amsterdam szintén egy fantasztikus dal a Night Visionsről, erről is azt tudnám mondani, milyen jó a színpadon, különleges üzenetet hordoz. Pokolian király dalválasztás következett, hiszen egy Evolve albumos szerzemény került sorra, mégpedig az I Don't Know Why, amit már egy-két helyen hallhattunk korábban élőben, mégis még annyira új és izgalmas, Dan meg szinte szétrobbant a dal előadása közben, igazán ki tud teljesedni közben. Ezután egy vadállat szerzemény jött a Smoke + Mirrorsról, mégpedig az I'm So Sorry, az egyik legrockosabb Imagine Dragons dal, viszont lágysága is bőven akad, a srácoknál semmi sem lehet egy egyszerű valami, általában minél összetettebb a dal, annál Imagine Dragonsosabb. Mondanom sem kell, hogy felrobbant a VOLT Fesztivál. Jöjjön egy nagy kedvenc, egy igazi fesztiválos dal, az On Top Of The World! Dan a dal során össze-vissza futkározott, ugrált, majd ismételten lement a közönség közé, imádom. Ennek a dalnak olyan jó a hangulata, hogy bármikor fel tud rázni bármiből. A következő pont a listán az a szerzemény, amellyel a srácok visszatértek a szünetről, a Believer. Na ez még valami fantasztikus volt, Dan akusztikusan elénekelte az első refrén végéig, majd elkezdte utána rendesen a dalt. A színpad színei gyönyörűek voltak, a már jól ismert három csík jelent meg a háttérben, színkavalkád volt az egész koncert. Élő előadás tekintetéből nálunk debütált egy Evolve újdonság, mégpedig a Yesterday, melyből egy rövid akusztikus performanszt kaphattunk, alig várom, hogy a teljes dalt is hallhassam élőben. Amikor elindult a Radioactive, tudtam, hogy itt a vége, mert a korábbi koncertek is ezzel a dallal értek véget, így elérkezett a finálé. A Radioactive az elején is kap mindig egy extrát, a végén meg főleg berobbantják a színpadot, ráadásul már a koncert előtt úgy egy órával láttuk, hogy megtöltik a konfetti kilövőket konfettivel, úgyhogy számíthattunk rá, már csak azért is, mert mostanában nem a piros a Radioactive színe, hanem a zöld, a konfettinek pedig pontosan olyan színe volt. Gyönyörű volt a finálé, mindent összevetve, aztán amikor kirobbant a sok zöld papirdarab a gépből, fantasztikus látvány volt. 
Most, hogy végigmentünk a koncerten, külön szerettem volna kiemelni a fellépés legcsodálatosabb részét. Nos, mint tudjátok, a srácoknak eszükbe sem jutott lemondani a koncertet, áztak velünk együtt, volt is egy olyan momentum, amikor Dan két dal között azt mondta, hogy "Ha ti eláztok, én is elázok.", és kiállt közvetlenül az eső alá a mikrofonállvánnyal együtt. Ez az ember annyira imádnivaló. És hol van még a vége. Rengeteg koncertet néztem már meg, de egy dologban biztos vagyok: Dan Reynoldsban olyan érzelembomba robbanhatott fel, mert többször is egészen konkrétan elérzékenyült, ahogyan végignézett rajtunk, hogy fel sem vetődött bennünk a csúnya időjárás előli menekülés, ott tomboltunk a színpadnál cseppet sem törődve a szakadó esővel, egyáltalán nem számított, mi hullott az égből, csak is az a kapcsolat volt fontos, ami kialakult köztünk, a közönség, illetve a banda között, és így tudtunk igazán fantasztikusan együttműködni, ez okozott örömkönnyeket Dan számára, hősként tekintett ránk, közben pedig érezte a feléjük áradó mérhetetlen szeretetet. Ez most nyálasnak tűnhet, de ha ott voltál a koncerten, szerintem teljesen nyilvánvalóan többször állt meg Dan, mindössze csak azzal a céllal, hogy be tudja fogadni, mi is történik itt, hogy velük vagyunk, történjék bármi. Erről az erőről beszélhetett annyit, amikor a zenét erőteljes kapcsolatnak nevezte ki, itt most valóban összekapcsolódtunk. Éreztem. És tudom, hogy ő is érezte. Boldog volt, annyira boldog, hogy ki-kicsordult egy-két könnycsepp. Annyira meghitté tette ez a fellépést, ilyet még látni sem láttam, nemhogy érezhettem volna valaha is. Hadd mondjak egy elég meggyőző érvet arra, ami alátámasztja mindazt, amit itt most leírtam. Twitteren volt látható az a kiírás, ami nem sokkal a koncert után került fel a közösségi oldalra, hogy:

what did we do to deserve you. really. thank you.

Azt hiszem sikerült igazán megérintenünk kis szívét, csakis erről árulkodhat ez a kiírás. Mi pedig mindössze annyit tettünk, hogy harcolva az időjárással ragaszkodtunk ahhoz, amit ígértek, hogy eljön az Imagine Dragons, és olyan showt csinálnak, amit soha nem felejtünk el. Azt hiszem, ez sikerült.

Néhány saját kép a koncertről. Ma folytatva a témát hozom a következő bejegyzést!