NEWS

Sorra dönti a rekordokat az Imagine Dragons

2017.07.07. 18:06, 🅽iki
http://kephost.com/images/2017/07/07/rekord.jpg

Sziasztok!
Eljött az idő ahhoz, hogy összegyűjtsem nektek, mi mindent ért el az Imagine Dragons az utóbbi időben, hiszen az Evolve megjelenésével sorra gyűjtik be az olyan elismeréseket, amelyek igazán szép teljesítmények. Szűkítsük le a kört a Billboard-ra, amiről tudjuk, hogy számos listát állít fel, melyeken napról napra, hétről hétre "harcolnak" egymással a világsztárok a jó helyezésekért, melyek valódi elismerésnek számítanak.
A július 15-i Billboard Artist 100 listán az Imagine Dragons először került az első helyre, ahová egészen a nyolcadik helyről mászott fel. Ez a lista 2014 júliusában született meg, mely felméri a művészek aktivitását a zenét hallgatók, a dalok és albumok eladásának, rádiós lejátszásoknak, a streameléseknek és a közösségi oldalakon a rajongók visszajelzésének kulcsfontosságú mutatóin keresztül, hogy létrejöhessen ez az előadók népszerűségét összegző heti, többdimenziós rangsor.
Az Imagine Dragons 125. hete szerepel a listán, melynek első helyére az Evolve robbantotta őket, ami második helyen debütált a Billboard 200 listán, június 29-cel bezárólag 147.000 eladott példánnyal. Lemezeladással szerezte a rock banda a legtöbb pontot az Artist 100 listán (67%), melyet a digitálisan vásárolt dalok követnek (17%). Jelenleg az Evolve első single-je, a Believer a Billboard Hot 100 lista első tíz helyezettje között van. A Top Album Sales listán is első helyre került a lemez 109.000 darab eladott példánnyal.
Az Evolve a banda harmadik első helyen végzett albuma a Top Rock Albums és Alternative Albums rangsorokon. A 2012-ben megjelent Night Visions másodikként debütált 2012. szeptember 22-én, majd kilenc nem egymást követő héten át uralta a listát 2013-ban és 2014-ben. A Smoke + Mirrors, amit 2015-ben dobtak piacra, az élen debütált 172.000 eladott példánnyal.
Az Evolve indulása 2017. eddigi legjobbja rock kategóriában az egy hét alatti teljesítményét illetően. Az Imagine Dragonsnak jelenleg négy dala is ott van a Hot Rock Songs legjobb tíz helyezettje között, a Believer ugyanis 17. hete uralkodik a listán, a Thunder felmászott a második helyre a harmadikról, a Whatever It Takes a tizenegyedikről felugrott az ötödik helyre ( ami eddig a legjobb teljesítménye), a Walking The Wire pedig hatodikról visszaesett a kilencedikre. A top húszban egyébként további négy dal található meg. A Billboard Hot 100 listán a Believer a legjobbját nyújtotta a hatodik helyre érkezve, ugyanis a Twenty One Pilots Heathens című szerzeménye óta ez az első rock dal, ami beért a legjobb tíz közé a rangsorban.
A Believer 14 hete vezeti a csakis kizárólag rock zenéket tartalmazó listát, a Rock Airplay-t is, 13.7 milliós közönségre volt hatással, és 13 hete van az alternatív dalok élén is, ami a leghosszabb uralkodási idő a 2013-as Radioactive-siker után. A Pop Songs (12. hely) és az Adult Pop Songs (2. hely) listákon is új csúcsot ért el a Believer kiegyenlítve a Radioactive és a Demons teljesítményével.

A sok-sok statisztika után pedig hoztam lazításként egy nagyon vidám videót, amit most tett közzé az Imagine Dragons, és betekinthetést nyerhettek a banda Dubai-i kiruccanásába, ahol a Thunder forgatása mellett igazi szórakozásra is lehetőségük volt.

Billboard Music Awards 2017

2017.05.22. 13:44, 🅽iki
http://kepkezelo.com/images/tdsweqiqqmm3sp8oquu0.jpg

Sziasztok!
Tegnap lezajlott a 2017-es Billboard Music Awards, melyet hatalmas várakozás előzött meg, hiszen ez az év egyik legnagyszabásúbb zenei díjátadója. Az amerikai Las Vegasban tartották a rendezvényt a T-Mobile Arénában, ez több szempontból is különleges helyszínnek számított, az egyik legfontosabb ezek közül, hogy maga a banda is a Nevada állambeli városból származik, Dan pedig a mai napig Las Vegasban él.
Na de térjünk rá magára az eseményre. Ugye az efféle díjátadók mindig vörösszőnyeges bevonulással kezdődnek, a BBMAs esetében "magenta carpet"-nek nevezik utalva a szőnyeg valódi színére. Ilyenkor persze az is szokás, hogy rövid interjúkat adnak a felvonulók, így az Imagine Dragonst is sikerült elkapni.

IMG_20170522_085150.jpg   IMG_20170522_085012.jpg   IMG_20170522_084838.jpg   IMG_20170522_084909.jpg

Két videót is hoztam nektek a magenta carpet-ról, az egyik egy felvétel, amin a srácok fotóztatják magukat, természetesen abban a szituációban is láthatjuk, mennyire lazák, még nevetgélnek is. A másik pedig a korábban már említett rövid interjú, melyben Danéket először Chris Cornellről kérdezték, és megtudhatjuk, hogy maga a Billboard kérte fel Reynoldsot a megemlékezésre, aki persze azonnal vállalta a megtisztelő feladatot, hiszen Cornell nagy hatással volt rá. Az interjúvoló ezt követően a fellépésre tért át, ami ugye a Believert jelentette, és a kérdés ezúttal arra irányult, hogy a srácok gondolták-e volna, hogy a dalnak ekkora sikere lesz, de persze azt a választ adta Dan, hogy ezt sosem lehet előre megjósolni. Ezt azzal támasztotta alá, hogy korábban azt mondták neki, hogy a Radioactive-et sosem fogják játszani a rádiók, hát nyilvánvalóan tévedtek. Mivel a Believer kezd a nyár egyik slágerévé válni, az interjús arra volt kíváncsi, mi a kedvenc nyári daluk a srácoknak, a frontember pedig a The Notorious B.I.G. - Hypnotize című dalát említette meg.

   

Az Imagine Dragons 2014 után tért vissza, amikor is öt díjjal a zsebükben térhettek haza, megnyerték ugyanis a Top Duo/Group, a Top Hot 100 Artist, a Top Rock Artist, a Top Rock Album (Night Visions) és a Top Streaming Song Audio (Radioactive) kategóriákat. Idén mindössze egyben voltak érdekeltek, és az sem kizárólagosan saját érdem volt, hiszen a Top Rock Song kategóriában jelölt Sucker For Painben még Lil Wayne, Wiz Khalifa, Logic, Ty Dolla Sign és az X Ambassadors is közreműködtek, sajnálatos módon azonban nem sikerült a győzelem, a Twenty One Pilots Heathens című daláé volt siker. Csüggedésre viszont véleményem szerint semmi ok nincs, hiszen jövőre már több kategóriában való jelölés is előfordulhat, ki tudja, mekkora siker lesz az Evolve album, bár az eddigiek alapján igen sanszos, hogy egy újabb áttörés következhet be az Imagine Dragons karrierjében.
Következzen a megemlékezés Chris Cornell zenész emlékére. Mint olvashattátok, maga a Billboard kérte fel Dant a beszédre, melyre az énekes gondolkodás nélkül igent mondott. A műsor mindössze egy percet hagyott a megemlékezésre, melyet bár Dan igen tartalmasan megtöltött érzelmekkel és a legfontosabbak elhangoztak, sokan mégis Reynoldsot támadják, amiért nem tartott rendes megemlékezést, hiszen rövid volt és még dalt sem játszottak az elhunyt tiszteletére, de az effélék nyilván nem gondolnak arra, hogy bár Dant felkérték, nem tehette meg azt, hogy tartson egy félórás beszédet, pedig igenis tudott volna, mert többször is kifejtette, milyen fontos szerepe volt Cornellnek az életében. Egy percet kapott, és azt megfelelően ki is használta. A beszéd végén pedig nyilvánvalóan hallható, hogy Dan elérzékenyült

Habár ma este azért vagyunk itt, hogy az elmúlt év zenéjét és zenészeit ünnepeljük, annak is most jött el az ideje, hogy megemlékezzünk közösségünk egy tagjára, akit az elmúlt héten vesztettünk el. Soundgarden és Audioslave, Chris Cornell egy igazi újító, zenei építész és a Seattle-i grunge mozgalom úttörője volt.

- hangzott el tegnap este.

A videót EZEN a linken elérhetitek.

tumblr_oqc5tmHHzg1s0k93eo5_500.jpg   tumblr_oqc5tmHHzg1s0k93eo4_500.jpg   tumblr_oqc5tmHHzg1s0k93eo3_500.jpg   tumblr_oqc5tmHHzg1s0k93eo2_500.jpg

Következzen tehát az est legjobb része, mégpedig a fellépés. Egészen a díjátadó kezdetéig nem tudhattuk, melyik dalt viszik színpadra a srácok, mégis úgy vélem, nem okoztak nagy meglepetést azzal, hogy a Believer-re esett a választás. Már egészen sok környezetben láthattuk az új album első single-jét előadva, kezdve a rádiókkal, mini showkkal vagy a szombati fesztivállal, mégsem vált idővel unalmassá, hiszen a Radioactive dinamikusságát hordozza magában, valamint teljes mértékben érezhető az a felszabadultság, melyet a dal képvisel, hiszen Dant a fájdalom és a sötétség tette azzá, aki most ő. Egy rendkívül személyes szerzeményről van szó, ami tökéletesen reprezentálja az Imagine Dragons jelenlegi álláspontját. De hogy milyen is volt a tegnap esti performansz? A videót alább megtekinthetitek. Láthatjátok majd, mennyire élvezi a közönség a srácok előadását, a legtöbben énekelték is, hiszen igaz, ami igaz, a dal egyre népszerűbb. Továbbá képeket is megcsodálhattok a galériában.

0001_imagine_hqc_2854292.jpg   IMG_20170522_085033.jpg   IMG_20170522_085002.jpg   0001_imagine_hqc_28329.jpg

0001_imagine_hqc_28229.jpg   IMG_20170522_085004.jpg   IMG_20170522_085024.jpg   IMG_20170522_085029.jpg

Holnap #BBMAs! & képek, videók és interjúk

2017.05.20. 10:28, 🅽iki
http://kepkezelo.com/images/ebby9gom6e04ma8nk03g.jpg

Sziasztok!
Végre valahára eljött a várva várt hétvége, holnap tartják ugyanis a Billboard Music Awards-ot a Nevada állambeli Las Vegasban, az Imagine Dragons pedig nem csupán jelölve van közreműködökkel teli filmzenéjükkel, a Sucker For Painnel, de a népszerű fellépőkkel teli listán az ő nevük is szerepel, és mivel egyelőre nem tudjuk, melyik dallal fognak színpadra lépni, igen izgalmasnak ígérkezik az esemény.
Mielőtt azonban belecsapnánk a Billboard érába, néhány újdonság jelent meg a múltból, egészen konkrétan március 13-ról beszélek, amikor az Imagine Dragons Franciaországba látogatott, és beugrott többek között a RockUrLife webmagazinhoz is, ahol meginterjúvolták őket, illetve számos fénykép készült róluk, egy kisebb fotósorozat is. Erről az alkalomról kerültek elő új képek (7db), amiket megtalálhattok a galériánkban.

tumblr_oq4omtonNk1s0k93eo5_1280.jpg   tumblr_oq4omtonNk1s0k93eo3_1280.jpg   tumblr_oq4omtonNk1s0k93eo7_540.jpg   tumblr_oq4omtonNk1s0k93eo1_540.jpg

Visszatérve az aktualitáshoz, a díjátadót természetesen számos interjú és próba előzi meg, a tegnapi nap folyamán a banda a SiriusXM stúdióba látogattak el Hollywoodban, ahol kérdésekre válaszoltak. Az interjúvoló megkérdezte a srácoktól, hogy jött-e már hozzájuk oda olyan híresség, aki szereti a zenéjüket, és ez teljesen elvarázsolta őket. Dan Jay-Z-t és Beyoncé-t említette először, akikkel a Grammy-n találkoztak, és hatalmas dolog volt számukra, amikor a duó azt mondta nekik, hogy tetszik a zenéjük. Továbbá Kendrick Lamar neve hangzott el (akivel ugye a Radioactive-en működtek közre, vele együtt léptek fel a 2014-es Grammy-n), valamint Wayne viccesen azt nyilatkozta, hogy szeretik azt mondogatni, hogy Paul McCartney ment oda hozzájuk, de valójában ez fordítva történt, ennek ellenére fantasztikus élményként él bennük az egész. A következő kérdés már az új albummal, az Evolve-val volt kapcsolatos, Dan pedig azt válaszolta, hogy nagyon király új zenét kiadni ismét és hogy hamarosan útra kelnek a világkörüli turné keretében. Bentől pedig azt hallhattuk, hogy imádnak színpadra állni, legújabb zenéjük egyértelműen az eddigi legjobb, szóval nagyon várják, hogy közönség előtt léphessenek fel. Az interjút EZEN a linken megtekinthetitek.

tumblr_oq7yvhQgRC1s0k93eo6_1280.jpg   tumblr_oq7yxnKCLI1s0k93eo4_500.jpg   tumblr_oq7yxnKCLI1s0k93eo5_500.jpg   tumblr_oq7yxnKCLI1s0k93eo1_500.jpg

tumblr_oq7yq4siSI1s0k93eo2_1280.jpg   tumblr_oq7yrs94Oc1s0k93eo1_1280.jpg   tumblr_oq7yq4siSI1s0k93eo4_1280.jpg   tumblr_oq7yrs94Oc1s0k93eo3_1280.jpg

Továbbá, május 17-én tragédia történt a zenészvilágban, ugyanis az egykori Audioslave, majd a Soundgarden együttes énekese, Chris Cornell meghalt, a Billboard Music Awardson természetesen meg fognak emlékezni a tehetséges zenészről, ezt a megtiszteltetést pedig az Imagine Dragons kapta, akik arról fognak beszélni a díjátadón közvetlenül a fellépésük előtt, milyen hatással volt rájuk Chris Cornell.

A Billboard Music Awards helyi idő szerint május 21-én lesz délután 5 órakor a Las Vegas-i T-Mobile Arénában.

 

Billboard fellépés & privát koncert

2017.05.02. 21:18, 🅽iki
http://kephost.com/images/2017/05/02/bilboard.jpg

Sziasztok!
Határozottan kijelenthetem, hogy pörög az élet az Imagine Dragons háza táján, hiszen hétről hétre újabb fellépést jelentenek be, valamint az új album is szépen lassan világot lát, eddig már kaptunk két dalt, a másodiknak a videoklipje ma jelenik meg, azonban úgy döntöttem, hogy megírom előtte még ezt a bejegyzést, mivel vártam és vártam, de csak nem hozták nyilvánosságra.
Ha már említettem a fellépést, kezdjük is azzal; néhány hete hoztam nektek a hírt, hogy jelölve lett a Billboard Music Awardson a tavaly megjelent Sucker For Pain, amit hallhattatok a Suicide Suad: Öngyilkos osztag című filmben, és népszerű előadók működtek benne közre, na most az is kiderült, hogy emellett az Imagine Dragons fel is fog lépni a díjátadón, amely május 21-én lesz esedékes.

perf.jpg   winn.jpg

Másik hír pedig egy május 9-i privát show, melyre szerte Amerikában rádiókon keresztül lehet ingyen jegyet és utat nyerni, maga a koncert pedig Los Angelesben lesz. A CD102.5 ohiói rádió azt csicseregte, hogy ezen a bizonyos eseményen a banda új dalokat is fog játszani, valamint turnéval kapcsolatos dolgokat és nagy híreket fognak megosztani azokkal a szerencsésekkel, akik ott lehetnek ezen a különleges show-n. Mindez persze nem fog sokáig titok maradni, így amint kiszivárognak az információk, hozzuk nektek! 

Végül pedig mivel nem tudtam jönni ma a Thunder klipjével, itt egy húszmásodperces részlet belőle, és hát nem semmi videó lesz ebből, meglehetősen egyedi, nem erre számítottam, de igazán érdekesnek ígérkezik, alig várjuk!

 

Jelölést kapott a Sucker For Pain!

2017.04.13. 20:55, 🅽iki
http://kepkezelo.com/images/0hyhqcpd4jh6zjdghprt.jpg

Sziasztok!
Örömteli hírrel jöttem, hiszen igazán különleges dolog, ha díjra jelölnek valakit, jelen esetben pedig az Imagine Dragons részesült ebben, mert a Sucker For Pain, amiben olyan előadók működtek még közre, mint Lil Wayne vagy Wiz Khalifa, jelölést kapott a Billboard Music Awardson! A kategória a Top Rock Song (legjobb rock dal), a díjátadót pedig május 21-én tartják majd Las Vegasban, ami mint tudjuk az Imagine Dragons szülővárosa, így még különlegesebb lenne, ha szeretett együttesünk megnyerné a díjat.

A dal egyébként a 2016-ban megjelent Suicide Squad - Öngyilkos osztag betétdala volt.

Újabb képek jelentek meg az április 3-i Welcome! jótékonysági koncertről, negyven képpel gazdagodott galériánk.

89.jpg   64.jpg   13.jpg   41.jpg

Apróbb híreink következő és egyben utolsó tagja Dan nevéhez fűződik. Április 6-án dobta piacra új albumát a The Chainsmokers, és az egyik dal, a Last Day Alive dalszövegének megírásában az Imagine Dragons énekese működött közre. Muszáj megemlítenem, hogy még azelőtt, hogy ezt megtudtam volna is egyértelműen ez a dal volt a kedvencem, nemcsak a hangzás miatt, hanem a dalszövegét, hangulatát, az egészet imádtam, majd amikor tudomásomra jutott, hogy Dan is a dalszerzők között van, hát értelmet nyert minden. A szóban forgó zeneszámot alább meghallgathatjátok.

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
visitors
Indulás: 2017-01-14
 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre