NEWS

iHeartRadio Much Music Video Awards 2017

2017.06.19. 10:44, 🅽iki
http://kepkezelo.com/images/3r7ucmd5zjqcyk2lu196.jpg

4 NAP AZ EVOLVE MEGJELENÉSÉIG
12 NAP A VOLT FESZTIVÁL ZÁRÓNAPJÁIG

Sziasztok!
Különleges nap volt a tegnapi az Imagine Dragons számára, hiszen elutaztak Kanadába, hogy jelen lehessenek a kanadai díjátadón, az iHeartRadio Much Music Video Awards nevezetű eseményen, ahol nemcsak fellépők voltak, de jelölték is őket az iHeart Radio International Duo or Group of the Year (Az év nemzetközi duója vagy együttese) kategóriában, amit meg is nyertek! 
Az esemény a vörösszőnyeges vonulással kezdődött, mint ahogy az minden díjátadónál történni szokott, a lelkes fotósok és interjúsok ezt kihasználva le is csaptak az Imagine Dragonsra.

IMG_20170619_095003.jpg   IMG_20170619_095006.jpg   IMG_20170619_095009.jpg      

A srácokat arról kérdezték a rózsaszín szőnyegen, hogy mi az első dolog, ami eszükbe jut Kanadáról. Dan azt mondta, hogy Justin és szex. Az interjús rákérdezett az utóbbira, melyről Dan azt nyilatkozta, hogy Justin számára ezt jelenti, egy szexszimbólum, egy igazi lángész, de Wayne közbeszólt, hogy pontosan melyik Justinra is gondol, mire elnevette magát, hiszen mindenki Justin Bieberre gondolt rajta kívül és ez le is esett neki, akiről egyébként azt mondta, hogy nagyon klassz, de ő valójában Justin Trudeau-ról beszélt, aki Kanada miniszterelnöke. Platz és Wayne a poutine-t mondta, ami Kanada hivatalos másnapos étele. Ben pedig a lehető legnyilvánvalóbbat említette, a juhart, ami ugye mint tudjuk, megtalálható Kanada zászlaján.
Mint írtam a bejegyzés elején, az Imagine Dragons díjat nyert az eseményen, a srácok rendkívül boldogan vették át a megérdemelt elismerést, melyről a képek is tanuskodnak.

IMG_20170619_094935.jpg   IMG_20170619_094937.jpg   IMG_20170619_094955.jpg   IMG_20170619_094950.jpg   IMG_20170619_094952.jpg

Az eseményen a srácok két dalt is előadtak, a Believert és a Thundert, az performansz rendkívül látványosra sikeredett, az Imagine Dragons nagyon jól érezte magát a színpadon, a Thunder végén dobosok is felmentek a színpadra, akiknek a hangszerein az Evolve albumborítója volt látható, illetve Dan átalakította a dalszöveget is, hiszen a refrénben a "Thunder, feel the thunder, lightning and the thunder" rész helyett azt énekelte, hogy "Never give up, never give up, never give up on your dreams", azaz "soha ne add fel az álmaidat", ami szerintem hihetetlenül inspiráló volt. A fellépés végén pedig Dan a kanadai zászlót tartotta a magasba.

IMG_20170619_094916.jpg   IMG_20170619_094945.jpg   IMG_20170619_094931.jpg   IMG_20170619_094929.jpg   IMG_20170619_094926.jpg

Francia tévéműsorban & rövid interjúk

2017.05.30. 10:17, 🅽iki
http://kepkezelo.com/images/r2ynvbxw88t88bg05omf.jpg

Sziasztok!
Több újdonságot is hoztam nektek, az egyik egy rövid interjú sorozat az iHeart rádiónál, a másik pedig egy franciaországi akusztikus fellépés.
Időrendben haladva kezdjük a rádióval, ami mint említettem, az iHeart nevet viseli, és ezen belül a Most Requested Live with Romeo című műsorban tettek fel kérdéseket az Imagine Dragons tagjainak, összesen három részből áll ez a bizonyos sorozat.

Az első videó kérdései:
Féltetek már attól, hogy a rajongók nem fogják szeretni az új zenét?
Ben: Még sosem féltem életem során.
Platz: Egyszer elmentünk az állatkertbe Bennel, és amikor elindult felé egy tigris, hogy megegye őt, Ben reakció nélkül figyelte az eseményt.
Dan: Olyan zenét csinálunk, amilyet szeretnénk, de természetesen fontos nekünk, hogy a rajongók szeressék.
A koncertek tiltva vannak az országomban, de szerettem volna, ha köszöntök az iráni rajongóitoknak.
Dan: Szeretjük az iráni rajongóinkat, hatalmas elismerés mindannyiótoknak, és amint feloldják a tiltást, elmegyünk hozzátok.
Ki a kedvenc szuperhősötök?
Platz & Ben: One-Punch Man, egyértelműen.
Ben: Ő egy erőteljes szuperhős, de unja, hogy ekkora hatalma van.
Platz: Csak viccből csinálja, de nem érzi annak, mivel minden alkalommal nyer.
Wayne le fogja valaha nyiratni buja lokniait?
Wayne: Nem tudom, mikor lett ez a kérdés feltéve, de volt már rövid hajam, viszont tünde füleim vannak, szóval nagyon elállnak.
Dan: Szerintem nincsenek is tünde füleid.
Ben: Egy inch hosszúságú hajad volt, amikor találkoztunk a főiskolán.
Ki választotta az új single artworkjét? Nagyon jó keveréke a színeknek.
Dan: Együtt választottuk, színes fehér srácokból álló társaság vagyunk, szóval próbáltunk egy kis színt vinni a dalba, nagyon jó munkát végzett a művész.
Danny Ray, hozzám jössz? A zenéhez már hozzá mentem, tökéletesen összeillünk.
Platz: Szép dobás, azt mondod, kettőtökben van valami közös, de szomorú híreim vannak, Mr. Danny Ray már nem elérhető.
Ben: Szóval már hozzá mentél a zenéhez, nem lenne ebből egy kis probléma?
Dan: Ez amúgy nagyon aranyos, még senki sem hívott Danny Raynek, szóval köszönöm.
Platz: Van egy szingli bandatag!

Második videó kérdései:
Ha Gia és Coco fiúk lettek volna, hogyan neveztétek volna el őket?
Dan: Talán még akkor is Gia és Coco lettek volna.
Platz: Ben, Wayne és Platz lett volna a nevük.
Dan: De csak ketten vannak.
Platz: Ben-Wayne lenne az egyik, Platz pedig a másik.
Miért lett az album neve Evolve? A bandához van köze vagy hozzátok, mint emberekhez?
Wayne: Minden igaz, amit említettél.
Dan: Hangzásban ez egy fejlődés a banda számára, mentálisan pedig mindannyiunk fejlődése. Tehát igen, amikor szóba jött ez a név, megfelelőnek tűnt több okból is.
Van már Platznek végre valami király autója?
Platz: Nem szép dolog ez a hangnem. Szerintem a kocsim elég király
Wayne: Ha a Toyota Corolla nem király, nem tudom, mi az.
Platz: Az egy nagyon király autó, most tisztítattam ki, elég fényes.
Ben: Kitisztítattad azt a dolgot?
Dan: Tök mindegy, a Corolla király.
A korábbi albumokról mely dalokat fogjátok játszani és miért?
Dan: Szerintem minden este más dalok lesznek, ezért vagyunk nagyon izgatottak, a Night Visionről, az EP-kről, a Round And Round vagy az Underdog című dal.
Platz: Kérdésed második részére válaszolva, azért mert nagyon jó móka.
Dan: Minden este új lesz. Mindegyik más lesz.
Platz, imádom az új tetoválásodat, csináltatsz majd újat valamikor?
Platz: Köszönöm a bókot, nagyon kedves vagy. Valószínűleg lesznek még új tetoválásaim, hazudnék, ha azt állítanám, itt megálltam ezzel, de még nincs ötletem a következőhöz.
Hogyan választottátok ki a borítókat a single-ökhöz?
Dan: Leültünk emberekkel, beszéltünk nekik a dalokról, hogy mit jelentenek. Mutattak pár ötletet, amit csináltak, szóval összedolgoztunk, nagyon tehetségesek, igazán elképesztőek.
Mi a turnék legjobb része?
Ben: A kaja. Felállni a színpadra és zenélni a turnék legjobb része, vagy a fellépések közötti pillanatok, amikor ki kell találni, hogyan éljük túl azokat a perceket, amikor nem vagy kint a színpadon a közönség előtt.
Melyik dal írása volt a kedvencetek?
Dan: Az új albumról az I Don't Know Why-t mondanám, nagyon jól éreztük magunkat, ahogy összegyűltünk, minden azzal a dallal kapcsolatban nagyon szuper.
Wayne: Ez a legutolsó dal, amit írtunk.
Beszéltek más nyelvet az angolon kívül?
Dan: Egy kicsit beszélek spanyolul.
Ben: Én letöltöttem már a Duolingo-t.

Harmadik videó kérdései:
Mi a legnagyobb különbség az új album és a Night Visions-Smoke + Mirrors albumok létrehozásában? Ui: játsszátok majd a The Unknown-t is!
Dan: Csakis érted elő fogjuk adni a The Unknown-ot.
Wayne: A producerek.
Dan: Igen, a producerek, és próbáltunk sokkal minimalistábbak lenni a dolgok megközelítésében.
Platz: Ezt az albumot a saját stúdiónkban készíthettük el, ellentétben a Night Visions-szel, de a Smoke + Mirrors is ott lett felvéve.
Mi a legjobb közös emléketek?
Platz: Az egyik szülinapod, Dan, az étteremben Ohio-ban.
Dan: Az a kedvenc emléked?
Platz: Nagyon összehangolódtunk aznap este.
Dan: Szerintem folyamatosan gyártjuk őket, mindig, amikor történik valami új. Ez az elkövetkezendő időszak nagyon emlékezetes lesz.
Mikor jelenik meg a Ben fenekét csapkodós dal?
Dan: Az sajnos nincs rajta az albumon. De meg fog jelenni, tudni fogjátok, ha meghalljátok.
Tudtok valamit mondani 942012 Vegasról?
Dan: Semmit. Magatoktól kell kitalálnotok.
Kik a példaképeitek, akik segítettek nektek eljutni idáig?
Dan: Az apukám.
Wayne: Igen.
Dan: Mi, az én apukám?
Platz: Igen, a te apukád.
Dan: Mindhármótoknak?
Daniel Platzman, ez neked szól, király vagy!
Platz: Köszönöm.
Manila szerint Platz úgy néz ki, mint Zod tábornok és Superman.
Platz: Ő egy szuper színész az Empire sorozatban, és egy jóképű férfi, úgyhogy ezt magamra veszem, köszi.
Wayne, mi történt az újévi fogadalmaddal, mármint, kilencezer évente egyszer vagy online, merre vagy, elvesztetted a telefonodat, vagy mi?
Wayne: Nagyon nehezen hiszem el, hogy elég érdekes lenne az életem hozzá.
Platz: Egyszer csinált egy Instagram Story-t, ez nagy dolog!
Hogy vannak az ikrek?
Dan: Nagyszerűen vannak, esznek, alszanak és gyönyörűek.
Toronto miért nincs benne az észak-amerikai turnéban?
Dan: Azért, mert ott fellépünk egy fesztiválon, szóval gyere a fesztiválra.
A "Plen" ship létezik? (Platz + Ben)
Dan: A Plen páros 100%-osan valódi.

Végül pedig ahogyan a bejegyzés elején olvashattátok, a napokban a srácok Franciaországban jártak, erről több bizonyítékot is kaptunk, többek között egy Instagramra feltöltött KÉPET. Ezidő alatt a banda ellátogatott a à vous című műsorba, ahol előadták a Thunder akusztikus verzióját. Tekintsétek meg a videót alább!

Megjelent a Thunder klipje!

2017.05.03. 15:43, 🅽iki
http://kephost.com/images/2017/05/03/thun.jpg

Sziasztok!
Az éjszaka folyamán végre napvilágra került a híres-nevezetes Thunder videóklip! Ugye mindenki tátott szájjal nézte az egészet? Rendkívül látványos és páratlan az elejétől a végéig a videó. Talán az lepett meg leginkább, amikor megláttam, hogy fekete-fehér a klip, holott számtalanszor hangoztattam már, hogy az Imagine Dragons színkavalkád albummal készül, viszont teljes mértékben ez nem maradt el, hiszen a végén látható tűzijátékok a videó többi részével ellentétben színpompásak. Rengeteg Dan, Platz, Wayne és Ben klónt is láthatunk a klipben, valamint nem semmi mozdulatokat, melyek három igen tehetséges táncostól származnak, úgyhogy tényleg nem beszélhetünk unalmas és átlagos alkotásról. Még egy dolog, ami említésre méltó, az a Believernél is látott három színes csík, amelyek a városi látképnél jelennek meg a videó elején és végén. 
Ti mit gondoltok a vadiúj klipről? Osszátok meg nyugodtan a véleményeteket, kíváncsian várjuk!

Még valami; bár lehet, hogy észre sem fogjátok venni, mert tudom hozni a híreket, de ha esetleg mégsem, nézzétek el nekem, ugyanis jövőhéten érettségizek, pénteken pedig ballagás, úgyhogy rendkívül sűrű a programom, és az oldalra azért nem kevés időt szoktam szánni, amikor éppen munkálkodok valamin, ebből kifolyólag az is előfordulhat, hogy egy hétig nem leszek fent.
Megértéseteket köszönöm :)

Új kinézet!

2017.04.30. 16:06, 🅽iki
http://kepkezelo.com/images/wc703szu4qvhmf1w0w26.jpg

Sziasztok!
Megérkezett a legújabb kinézet! Személy szerint eddig erre vagyok a legbüszkébb, bár ez még csak a harmadik design az oldal történetében. Nyilván nem árulok el nagy titkot azzal, ha elmondom, hogy a Thunder ihlette az egészet, nemcsak színeiben fedezhető fel, de számos elembe is bele építettem az albumborítót. A munkám most sem teljesen saját, a fejléc elkészítésénél alapul vettem Efruse egyik csodás művét, és bár az alapja megmaradt (navigáció, nagyjából az elrendezés), mégis eléggé átformáltam természetesen, és nekem nagyon tetszik a végeredmény. A fejlécen egyébként megtalálhatóak a galériánkba legutóbb feltöltött képek, valamint az Imagine Dragons bemutatása mellett elérhetitek az együttes legfontosabb közösségi felületeit, illetve a hivatalos weboldalukat.
Modulok szempontjából most sokat nem változtattam, leginkább az tűnhet fel, hogy bal oldalról jobbra kerültek át, valamint a tartalmukat is átalakítgattam, így tulajdonképpen kinézet szempontjából azok is megújultak, ráadásul kaptak egy színes hátteret is, melyen szintén látható a Thunder artworkje.
Mivel felépítésben nem sokat változott az oldal, nem is húznám tovább a bejegyzést, remélem, a ti tetszéseteket is elnyeri, sokat dolgoztam vele, köszönöm, hogy látogattok, és további jó nézelődést az Imagine Dragons elsőszámú magyar rajongói weboldalán!
Puszi.

Megjelent a Thunder!

2017.04.27. 16:01, 🅽iki
http://kepkezelo.com/images/xuntcs7y6pbo956axcfe.jpg

Sziasztok!
Hivatalosan is megjelent az Imagine Dragons legújabb single-je, a Thunder! És igen, végül dal lett belőle, ez sejthető volt. A vélemények eléggé megoszlanak a dalt illetően, hiszen ha az ember meghallgatja, nem az a már jól megszokott Imagine Dragons hangzása van, a Believer-rel ellentétben pedig ez sokkal poposabb. Nem tudom, mennyire igénylitek, hogy teljes dalszövegeket fordítsak le nektek, mindenesetre röviden összefoglalnám, miről is szól a legújabb szerzemény.
Valószínűleg fiatalkorát idézi a dal kezdetén, amikor is megtudhatjuk, hogy a szabályozott, feszült életét ott akarja hagyni, hiszen nagyobb dolgokról álmodott, nem akarja folytatni mindazt, amiben eddig része volt. Megkérdőjelezte önmagát, mégis kinek képzeli magát, hogy sztár akar lenni, hiszen teljesen egyszerű és átlagos, mondhatni jelentéktelen. Végül pedig már a színpadról mosolyog.
A banda jövőjét illetően ma olvastam egy zenei portálon, hogy a most megjelent single tulajdonképpen az új album névadója, mert az oldal szerint Thunder néven fog megjelenni június 16-án. Ott sem szentírásként emlegették, bár az Imagine Dragons lemezkiadójára, az Interscope Records-ra hivatkoztak, végre van egy több részletet tartalmazó elméletünk is. 

A dalt meghallgathatjátok itt.

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
visitors
Indulás: 2017-01-14
 


Új design! Az egyetlen magyar Olicity és a legaktívabb Zöld Íjász rajongói oldala! 6. évad & Arrowverse hírek!    *****    No.1 Christina Aguilera Fan Site - Minden ami X-Tina, minden héten újdonságok! Katt!    *****    TelenovelasWeb - Hírek, képek, videók, saját véleménnyel tarkított bejegyzések telenovellákról és a színészekrõl! Gyere!    *****    Hamarosan olvashatók lesznek az oldalamon az Asztro-tükör asztrológiai írásai, cikkei.    *****    Gesztenye, gesztenye, gesztenye... és egy álmos sün! Gyertek az októberi rétre Mályvával és Pipitérrel! Irány a Mesetár!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    Ha te is a letisztult stílus híve vagy, nézz be hozzám! Smink, ruha, kritika //Style and Stuff// Style and Stuff//    *****    MINDEN HÓNAPBAN INGYENES G-PORTÁL SABLON! TELJESEN ÁTSZERKESZTHETÕ A LEGÚJABB KÓDOKKAL! Ne maradj le egyik hónapban sem!    *****    Rendeld meg az asztrológiai csomagok egyikét és teljesen ingyen megbeszélheted velem a kérdéseidet telefonon, skypeon!!!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film! Film!Film!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!    *****    A CSILLAGJÖVÕ OLDALON RENDKÍVÜLI AKCIÓK,LEHETÕSÉGEK.A MEGRENDELÉSEK UTÁN TELJESEN INGYENES KONZULTÁCIÓ,TANÁCSADÁS.VÁRLAK    *****    Õszi manókalandok a réten! Búcsúztassátok el ti is útra kelõ madarainkat Mályvával és Pipitérrel! Gyertek a Mesetárba!    *****    | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale |    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Infrashape Horizontal fittness stúdió Debrecen    *****    WISE-VOGUE | SZISSZ ÉS KLAU BLOGJA TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA // WISE-VOGUE // WISE-VOGUE    *****    * GP Life * Webes hírek * Nem csak gportálos oldalaknak * GP Life * Webes hírek * Nem csak gportálos oldalaknak *    *****    Ha fújnak az õszi szelek - forogjanak a papírforgók!!! Négy szép színes forgó érkezett a Mesetárba! Kukkantsatok be!    *****    Légy a magad asztrológusa! INGYENES az asztrológia OKTATÁS az ASZTRO-suliban.